Idén is lesz disznóvágás, január 25-én, pénteken. „A disznótor nem erőszak”; inkább lehetőséget kívánunk nyújtani a gyerekeknek, hogy részt vehessenek rajta.
Iskolába viszont muszáj járni, ez a nap is kötelező tanítási nap. Azoknak, akik nem szeretnének disznótorozni, alternatív programokat kínálunk részint az iskolában, részint külső helyszínen!
Ezekre szerdán és csütörtökön lehet jelentkezni. Akik külső programot választanak a részletes tudnivalókat csütörtökön tudják meg annak megfelelően, hogy milyen programra jelentkeztek.
megfelelően az év utolsó tanítási hetét az advent jegyében töltjük.
Osztályos programokat, kézműves foglalkozásokat, bazárt tartunk. December 21-én, péntek délután 15.00 órakor az Adventi kerttel zárjuk az ünnepi hetet.
19-én, szerdán tolerancia-napot szervezünk, délelőttre a diákok, délutánra a szülők számára. A programban olvasható műhelyfoglalkozásokra várjuk az önök jelentkezését az alábbi linken: https://goo.gl/forms/gDWRGympI9b6HH8h1
Szorgalmi idő: 2018. szeptember 3. (hétfő) – 2019. június 14. (péntek). Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő). Őszi családi nap: 2018. október 13. (szombat) Őszi témahét: 2018. október 24-26. (szerda-péntek). Szalagavató: 2018. december 15. (szombat). Adventi hét, bazár: 2018. december 19 – 21. (szerda - péntek). Az első félév vége: 2019. január 25. (péntek).
Lovász Tamás
Morvai Ádám Tibor
Farkas Dóra
Galambos Sámuel
Kovács Márk
Aruwa Írisz
Szabó Vanda
Mile Alexandra
Baranyi Jázmin
Kovács László
Novák Milán Ambrus
Török Anna
Fiala Márton
Suki Tamara Virág
Szabó Rafael Alen
Cheng Guoxi
Vékony Orsolya Viktória
Gerstenbrein Domonkos István
Tóth Olivér Emil
Shan Yiran
Fekete Artúr
Zagyva Tibor Alfonz
Zana Olivér
Shan Yanuo
Burján Kristóf
Negyedik napja tart a „Járj iskolába!” témahetünk.
A gyerekek fantasztikus teljesítményt nyújtanak, nagyon sok kisfilm, matrica, plakát, makett, Minecraft készült, igazi jó hangulatú munka folyik.
Mindez nyomon követhető az iskola Facebook oldaláról nyíló linken: https://www.facebook.com/groups/609788886028089/?source_id=233679358172
Készült egy közel 700 fő válaszát tartalmazó kérdőíves kutatás is, amelynek az eredményei itt olvashatók:
file:///H:/járj%20iskolába/_projekt/Járj%20iskolába!%20-%20Google%20Forms.html
készülődésben vagyunk. Kézműves műhelyek, bazár, adventi kert zárja az évünket. Minden tüskeváras diáknak, szülőnek, tanárnak és az iskolánk életét nyomonkövetőnek boldog karácsonyt kívánunk.
Iskolánkban a tanév hagyományosan most is egy nyitóhéttel kezdődik el. Ezen a héten nem úgy…tanulunk, hanem különböző programok keretében ismerjük meg, szokjuk meg újra egymást, és az iskolát.
Ez részletesen azt jelenti, hogy
Szept. 04., hétfőn ¾9-kor kezdünk az iskolában egy kis nyitóprogrammal, majd osztályonként beszélgetünk, játszunk. Kb. 12 óráig leszünk az iskolában. Nem kell ünneplőben jönni.
A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája.
A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.