Blogok

Tüskevár Felfedezők

A Tüskevár Felfedezők a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium különleges blogja, ahol a diákok kalandjairól olvashatsz színes élménybeszámolókat.

Az ELTE-TTK-n jártunk

Szeptember utolsó péntekén rendezték meg a Kutatók Éjszakája programokat.
Iskolánkat Udvardi Dániel és Kiss Tamás képviselte.
Tanári részről Kati néni is velünk jött.

A programok 15-22 óra között zajlottak. Előzetes regisztráció után kémiai laborokban színes és látványos kísérletekben gyönyörködhettünk. A felmerült kérdésekre Dani helyesen válaszolgatott,nagyon büszke voltam rá!

Fizikából előkerültek a sugárzások, a molekuláris biológiai laborban a DNS. Rengeteg érdeklődő volt,fél hétkor már özönlöttek a fiatalok az egyetem folyosóin.

Az Aspergeres klub múltja és jelene

Harmadik éve működik az iskolában a klub, mindig ugyanabban az időben, kedd délutánonként 3- fél 6-ig.
A gondolat onnan indult, hogy egyre több gyerek került az iskolánkba Asperger szindróma, autizmus spektrum zavar diagnózissal. Összegyűjtöttük azokat a 14- 18 éveseket, akikről úgy gondoltuk segíthetnénk nekik a beilleszkedésben, egymás és maguk jobb megismerésében. Ez a gondolat arra buzdított minket, hogy a csoportba kerülésnek ne legyen feltétele a diagnózis megléte. Fogadunk olyan gyerekeket is, akik szociális, szorongásos panaszaik miatt szorrulnak ki a közösségből.

Temple Grandin

Véletlenül futottam fele Dr Temple Grandin nevébe, de rögtön lenyűgözött, amit megtudtam róla.
1947-ben született Bostonban, és három és fél éves koráig nem beszélt. Az orvosok megállapították, hogy autista (később a diagnózist Asperger szindrómára változtatták, a kettő közötti különbségekről itt olvashatsz), és azt javasolták, hogy helyezzék intézetbe.

Formarajz

Eltelt félév az új tárgy, a formrajz életében. Nekem úgy tűnik sikeres volt a kezdeményezés. 5-6 osztályban heti két alkalommal rajzoltunk közösen , szabályozott keretek között. Először nehezen fogadták, hogy újságpapírra téglakrétával keretet kell rajzolniuk a lap elforgatása nélkül. Ez azóta is állandó szabály maradt, már tudják maguktól is, nem is kell mondani. Komoly biztonságérzetet ad a számukra. Eleinte furcsa volt, hogy meg kell "hallgatniuk" a rajz készítésének menetét a hozzávaló szakszavakkal: PL: bal felső sarokból húzz átlót a jobb alsó sarokba...

Újabb online előrelépések a modernitás jegyében

A mai nappal a Tüskevár Iskola is elérhető a Facebook oldalán. Ezzel megnyílt a lehetőség a szélesebb közönség számára is az iskola életének kommentálása. Szívesen várunk minden ötletet, izgalmas külföldi példát, amit aztán igény esetén beemelhetünk az iskola hétköznapjaiba is.

Blogszótár:

Interjú Seffer Dáviddal az iskola on-line kommunikációjáról

2009-ben elkészült az új web-oldala az iskolának. Mit vártál tőle, mire számítottál mennyire sikerül tartalmakat generálni az oldalra?
Elsősorban az volt a célunk az új honlappal, hogy a friss információt minél gyorsabban eljuttassuk a szülőkhöz, tanárokhoz és a gyerekekhez. És természetesen az iskolánk bemutatása, de ezt a feladatot nagyjából a régi weboldalunk is el tudta látni.

Mennyire volt nehéz beletanulni az új oldal használatába technikailag?

Blogszótár:

Interjú Kovács Dórival a web-oldal kapcsán

Mennyire van lehetősége egy iskolának a külső kommunikációját ellátni egy web-oldal segítségével, mik jelentettek nehézséget az elmúlt fél évben az oldal üzemeltetésében?

Fontos tényező, hogy van-e egy iskolának erre lehetősége. mindenképpen az anyagiakon is múlik, de kérdéses, hogy egyátalán tudnak-e az iskolák arról milyen lehetőségek léteznek. Találkoztam már elég sok nagyon jó, pozitív példával, klassz honlappal (Politechnikum, AKG) és az ellenkezőjével is.

Blogszótár:

Formarajz, ahogy mi csináljuk!

A formarajz önálló tantárgy a Waldorf iskola első négy osztályában. Előkészíti az írás ,olvasás, geometria, számolás tantárgyakat
A kerettanterv szerint elsőben javasolt témakörök:
Felváltva gyakorolják az egyenes és görbe vonalakat, különböző méretekben és formákban. Ezáltal kifejlődhetnek az első osztályban szükséges alapvető formák. Ilyen alapfogalmak a pont, az egyenes, a görbe, a kör, a spirál, kettős spirál.
A formák tudatos testi átélése segít az elvont fogalmak konkrét megélésében, és a bizonytalan betűképek megerősítésében.

Egy nap amikor fotózom...

A kérésemre Stefka Dani leírta a múlt heti élményiet:

Fotózni indultam. Természetesen most metrókat, az Örsön, a 3. vágánynak a peronján, és természetesen ehhez kértem engedélyt is, így minden rendben volt.
Odamegyek, majd fel a forgalmi ügyeletbe. Ott kedvesek voltak, ők is tudtak rólam, így nem volt gond, adtak írásbeli engedélyt, mondták, hogy menjek le, és akkor kezdhetem a fotózást. Lementem, jött is az egyik metró, és benne a vezetője, először elkezdte, hogy ő szerinte ez a papír nem oda szól, hanem a másik vágányra, meg hogy, izé, stb...

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára