Szonettek és versek születtek

A tizedik osztály szonettet, illetve verset írt irodalomepochán, a reneszánsz jegyében. Íme néhány:

Eső

Zuhog az eső, és a fény
átragyog a cseppeken,
színes ívet rajzolva az égen.
Micsoda szép képződmény!

De nézd csak! A távolban
rémes, sötét felhőket hoz a szél,
sunyin, némán, mint amilyen a Sötétben kél.
De kicsiség ez, hisz a Fény halhatatlan.

Állj! Ez a jó és a rossz harca.
De szívem heves dobogását
a mélyből jövő hűs szellő csillapítja.

Szivárvány, elsötétült ég, lágy szellő,
Mi jöhet még?
Ne törődj vele, majd megmondja a Jövendő!

Cím nélkül

Szakadjon az eső
Dörögjön az ég
Elég ez a kettő
és minden csuda szép!

Esik az eső, tisztul a lelkem,
Minden bűnöm elfelejtem.
Zöld a fű és kék az ég,
Ez a kettő csodaszép!

Szintén cím nélkül

Süt a nap, az élet szép, ilyenkor
minden ember mesél egy jót.

Kinn vannak a lovak és ugrándoznak
Jó időben mindig rohangálnak.

Jönnek a lovasok, hozzák a felszerelést,
mert nemsokára jön az edzés.

A lovakat kihozzák a nagy karámból és jön a csutakolás,
Utána jön a nyergelés és a kantározás.

Élet

Már fátylat sző ránk a ködös alkonyat
csak távoli vágyként látom arcodat.
Pillantásod sok ezer év óta kísért,
mégis elvesznek az évek , semmiért.

Csillagpor lelkünk, földi röghöz tapadt,
értelmét vesztette az idő és a tér,
mindent feláldozunk a szerelemért,
Világok ívelnek át a szíveken.

Az út becsap, mégis vakon követem
minden életben újra találkozunk,
a felismerés rabjává lett sorsunk

Lassan elfelejtem, a remény mit ért,
Egy perc boldogságot adj a lelkemért
....

Fotó: spo0nman

Ez a versírás szerencsére fertőző! Újabbak:

Cím nélkül - 12. oszt.

Telik az idő, előre, hátra?
Bár az én időm vissza.
Ó, ha az időt megállíthatnám,
s felettem nem futna,
én futnék a nők után,
S ők utánam, oda-vissza.

Tartómon a gyertya szára
tornyosulva omlik.
S a kenyerem legjava
egyre inkább fogyatkozik.
Állok és ámulva-
bámulva nézek körül,
a percek csak elhagynak,
akár a hűtlen szerető.

Érzem közel az
idő közelegve
mikor nem tudok
felkelni felkelő
nap felkeltő sugarától.

Egy másik szerző a 10. osztályból:

ERŐDBEN

Hupilila sátoros
erődben járok.
Gyilkos tölgyfák alatt
véres virágok.

A csöveken káoszgoblinok,
virágon vércseppek
ott fönn lógnak, itt
lenn döglenek.

Nem reszket sem a
virág, sem a fa,
hallgatják a hullazenét
elandalodva.

Vagy alszanak talán?
Elszenderednek?
Megálltam én is és
mélán megdermedtem.

KINN A TEMETŐBEN

Kinn a temetőben voltunk.
Egymás mellett fekszünk.
Az úristen tudja,
mi fog történni velünk.

Azt sem tudják, mi van,
ősz-e vagy kikelet,
csak egyet tudok, hogy
veled vagyok, veled!

Mélyen fekszünk,
barna földbe,
és fehér kezecskédet
tartom a kezembe.

Hogy egymást nézzük.
Szókat ejtettem
ha mi most itt csontok
porladnánk mind a ketten?

Azt mondtad, nem bánnád.
Vajon miért mondtad?
Azért-e, hogy már az
életed meguntad?