Birth of image

December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.

És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!

Hír szótár:

Hozzászólások

darknet site dark market onion  darknet market lists nexus onion

dark market 2025 nexus site official link  darkmarket url nexus dark

darknet drug links darknet site  darkmarkets darkmarkets

nexus market darknet nexus market darknet  nexus url nexus market

nexus market url darknet markets  bitcoin dark web tor drug market

nexus shop url dark market url  darkmarket url nexus darknet shop

dark web marketplaces tor drug market  nexus darknet access nexus darknet site

dark websites darkmarket link  dark web link nexus dark

nexus market darknet dark web sites  dark markets 2025 darkmarket url

dark market onion darknet market list  dark web marketplaces dark market

Стоматологическое оборудование с большим выбором ассортимента от автолкавов до наконечников и airflow <a href="https://stom-store.com/catalog/sterilizatsionnoe_oborudovanie/avtoklavy/...

darkmarkets darkmarkets  nexus market url nexus shop

darknet markets 2025 dark markets  dark markets 2025 dark market list

darkmarket nexus dark  nexus official link dark web market links

nexusdarknet site link nexus dark  nexus shop darknet market lists

dark market link dark market  darknet markets links nexus darknet site

bitcoin dark web darknet drug market  nexus darknet link darknet market lists

nexus darknet site nexus darknet market url  nexus shop nexus darknet market url

darknet markets 2025 darknet sites  nexus darknet shop darknet drug links

nexus darknet market url nexus market link  nexus market darknet nexus official site

nexus onion mirror nexus market darknet  nexus market link nexus onion link

nexus official link nexus darknet url  dark web sites onion dark website

nexus shop url nexus market  nexus market darknet nexus official link

nexusdarknet site link nexusdarknet site link  nexus shop nexus site official link

nexus market url nexus site official link  nexus darknet market url nexusdarknet site link

onion dark website nexus url  dark web market urls nexus onion

dark market onion nexus onion  darknet drug market tor drug market

nexus onion link darknet market links  dark market link dark web markets

nexus site official link dark web sites  darkmarket 2025 darknet markets links

onion dark website darkmarket link  nexus darknet url nexus darknet url

Oldalak