Birth of image

December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.

És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!

Hír szótár:

Hozzászólások

dark market list dark market list  darknet market list darknet drugs

nexus darknet nexus darknet access  nexus darknet link nexus darknet shop

nexus darknet dark market  darknet marketplace nexus market

nexus market nexus darknet market url  nexus market darknet nexus darknet market url

dark market 2025 nexus market  dark market 2025 nexus onion

dark markets 2025 darknet market links  darkmarket link dark market

Step One: Visit the Cleobetra website and click on the Cleobetra Casino

The journey begins with the Welcome Pharaoh’s Package Cleobetra

darknet market lists nexus dark  dark web marketplaces bitcoin dark web

nexus onion link tor drug market  nexus official site nexus darknet market

dark market url darknet markets onion address  darkmarket dark websites

darknet markets onion dark web link  dark market list nexus darknet site

darknet markets links darknet links  dark web markets dark market onion

nexus site official link nexus market darknet  nexus market link nexus darknet access

nexus shop nexus onion mirror  nexus official link nexus darknet link

nexus market darknet nexus market url  nexus darknet shop nexus darknet market

darknet market lists darknet drugs  nexus market darknet darkmarket url

darknet websites best darknet markets  dark web market links nexus dark

nexus darknet access nexus darknet link  nexus darknet shop nexus darknet shop

nexus darknet url nexus market url  nexus site official link nexus onion mirror

dark websites nexus darknet shop  nexus official link dark markets

Oldalak