December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.
És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!
Hozzászólások
RonaldVap (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 03:49
Permalink
1WIN
https://t.me/s/onewin_kanal/12155
Danieladoli (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 10:24
Permalink
1Win — ставки на спорт и игры | 18+
https://t.me/s/onewin_kanal/11240
Danieladoli (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 10:46
Permalink
1Win — ставки на спорт и игры | 18+
https://t.me/s/onewin_kanal/9090
Danieladoli (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 11:58
Permalink
1Win — ставки на спорт и игры | 18+
https://t.me/s/onewin_kanal/10200
RobertFed (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 14:39
Permalink
1WIN
https://t.me/s/official_1win_site_2025
RalphFledo (nem ellenőrzött)
2025.08.17, v - 21:57
Permalink
I wasted money on parts I didn’t need until I got proper heati
This post provides valuable insights for houseowners looking to improve their space without spending a fortune. The tips is clear and realistic, which helps build confidence. I combined it with some basic self-repair strategies I found earlier, and together they made a noticeable difference in managing small repairs.
RichardClicy (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 05:53
Permalink
1WIN
https://t.me/s/Topchik_1WIN
RichardClicy (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 07:38
Permalink
1WIN
https://t.me/s/TgWin_1win/498
RichardClicy (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 10:55
Permalink
1WIN
https://t.me/s/TgWin_1win/1311
RichardClicy (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 11:17
Permalink
1WIN
https://t.me/s/TgWin_1win/884
OLanecrymn (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 13:11
Permalink
OLanecrymn
An impressive share! I've just forwarded this onto a friend who has been conducting a little research on this. And he in fact ordered me dinner simply because I found it for him... lol. So allow me to reword this.... Thank YOU for the meal!! But yeah, thanks for spending time to talk about this subject here on your internet site.
https://ready2go.com.ua/yak-pravylno-vybraty-steklo-far-dlya-avto-z-indy...
RichardClicy (nem ellenőrzött)
2025.08.19, k - 17:57
Permalink
1WIN
https://t.me/s/TgWin_1win/1260
Lhanecrymn (nem ellenőrzött)
2025.08.20, sze - 07:29
Permalink
Lhanecrymn
Hello there! Do you know if they make any plugins to assist with SEO? I'm trying to get my blog to rank for some targeted keywords but I'm not seeing very good success. If you know of any please share. Appreciate it!
https://ceramictilereface.com/chomu-varto-obraty-led-linzy-dlya-far-vash...
gorshok s avtop... (nem ellenőrzött)
2025.08.20, sze - 13:02
Permalink
горшок с автополивом
цветочный горшок с автополивом купить цветочный горшок с автополивом купить .
Byronaspep (nem ellenőrzött)
2025.08.20, sze - 14:35
Permalink
I thought heating would be plug-and-play — turns out it’s a
What I especially appreciate how this post focuses on realistic living space repair goals. It’s essential to start with small tasks to build confidence, and this post captures that idea well. I found some supportive home improvement tips that paired nicely with this guidance, making my care routine more consistent. It feels encouraging to know that even without special training, one can gradually build the skills needed to keep a home in better shape. It’s details like these that often get overlooked, yet they bring real improvement when applied consistently.
AntwanWhize (nem ellenőrzött)
2025.08.20, sze - 19:37
Permalink
Usaldusvaarne autode ost Tallinnas
Hinnang ja kohene ostupakkumine otse teie juures https://flamingoauto.eu/
JamesWreri (nem ellenőrzött)
2025.08.20, sze - 23:14
Permalink
Новинки аниме смотреть онлайн 2025
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime-serials/8475-izgnannyj-belyj-mag-mini-a... смотреть аниме Изгнанный Белый Маг: Мини аниме
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime-serials/8474-pervorodnyj-greh-takopi-20... смотреть аниме Первородный грех Такопи
смотреть аниме Маг воды
смотреть аниме Молчаливая ведьма
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime/8471-jablochnoe-zernyshko-13-uran-2011.... смотреть аниме Яблочное зёрнышко 13: Уран
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime/8470-jablochnoe-zernyshko-13-tartar-201... смотреть аниме Яблочное зёрнышко 13: Тартар
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime/8514-izobrazi-otvraschenie-i-pokazhi-mn... смотреть аниме Изобрази отвращение и покажи мне свои трусики 3
смотреть аниме Цзычуань 2
<a href=https://z2.anime-hd.online/anime-serials/8467-preimuschestvo-pri-rozhden... смотреть аниме Преимущество при рождении 2
смотреть аниме Пойдём в караоке!
GeorgeNeozy (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 01:59
Permalink
Explanation of Withdrawal Issues
To learn more about FIVE STARS MARKETS and how it works, including real user experiences, check out the full overview at cafe-aranciato.jp
GeorgeNeozy (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 04:22
Permalink
Explanation of Withdrawal Issues
To learn more about FIVE STARS MARKETS and how it works, including real user experiences, check out the full overview at cafe-aranciato.jp
AntwanWhize (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 12:05
Permalink
Parents have many tools
Early learning of English gives a child a huge advantage in the future [url=https://ustgrsosh.ru/forum/messages/forum1/topic592/message618/?result=n...изучение английского языка для детей[/url]
DouglasSwawn (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 20:02
Permalink
The focus is on the English
Knowledge of foreign languages ??has long been a necessary skill for a successful языковая школа английского языка
Aaronbob (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 20:25
Permalink
частный SEO-специалист
Всем привет!
Меня зовут Сергей, я частный SEO-специалист с более семи лет опыта в продвижении сайтов под Google и Яндекс. Работаю без посредников, что позволяет давать честные цены и полностью погружаться в проект.
Чем могу быть полезен:
Полный SEO-аудит сайта с выявлением технических ошибок.
Оптимизация контента и структуры сайта.
Построение качественной ссылочной массы.
Улучшение поведенческих факторов и репутации.
Комплексное продвижение "под ключ".
<a href=https://tsk-asgard.ru/preimushhestva-chastnogo-seo-speczialista-dlya-mal...продвижение
[b]Почему со мной удобно работать:[/b]
Индивидуальный подход — не шаблонные решения, а стратегия под ваш бизнес.
Прозрачная отчётность — вы всегда знаете, за что платите.
Гибкая система оплаты (разовая работа или ежемесячное сопровождение).
Всегда на связи — не пропадаю после старта проекта.
[url=https://tsk-asgard.ru/preimushhestva-chastnogo-seo-speczialista-dlya-mal...СЕО-специалист[/url]
Готов бесплатно посмотреть ваш сайт и сказать, что можно улучшить, чтобы он начал приносить больше клиентов.
Пишите в личку или на почту - обсудим задачи и варианты сотрудничества.
DouglasSwawn (nem ellenőrzött)
2025.08.21, cs - 21:45
Permalink
The focus is on the English
Knowledge of foreign languages ??has long been a necessary skill for a successful https://k...
DouglasSwawn (nem ellenőrzött)
2025.08.22, p - 00:23
Permalink
The x mode
https://xnudes.ai/
DouglasSwawn (nem ellenőrzött)
2025.08.22, p - 02:00
Permalink
The x mode
https://xnudes.ai/
JerryHauts (nem ellenőrzött)
2025.08.22, p - 09:27
Permalink
Twitter Accounts for Sale
We sell verified X/Twitter accounts: no shadowban, with posts, likes, and followers. Instant delivery, secure payment, and 24/7 support - ideal for SMM, advertising, and launching new projects fast <a href=https://zenno.club/discussion/threads/x-twitter-accounts-for-sale.128760... delivery X accounts
JerryHauts (nem ellenőrzött)
2025.08.22, p - 13:51
Permalink
Twitter Accounts for Sale
We sell verified X/Twitter accounts: no shadowban, with posts, likes, and followers. Instant delivery, secure payment, and 24/7 support - ideal for SMM, advertising, and launching new projects fast [url=https://zenno.club/discussion/threads/x-twitter-accounts-for-sale.128760/]X accounts no shadowban[/url]
Robertrot (nem ellenőrzött)
2025.08.22, p - 21:41
Permalink
Retro casino
Casino New Retro - play slot machines with a bonus промокод new retro casino
Kennethkal (nem ellenőrzött)
2025.08.23, szo - 00:29
Permalink
Webcam online
Test your camera online to check if it works properly and learn useful information https://webcam24chat.com
Kennethkal (nem ellenőrzött)
2025.08.23, szo - 04:19
Permalink
Webcam online
Test your camera online to check if it works properly and learn useful information https://onlinepornochat.com
RobertWam (nem ellenőrzött)
2025.08.23, szo - 05:17
Permalink
Кровати Тахты
Угловые тахты также доступны в различных размерах https://vammebel.ru/
JosephWesia (nem ellenőrzött)
2025.08.23, szo - 09:31
Permalink
Кустовые розы
Кустовые розы произошли от шиповника и выглядят как как раскидистые кустарники Купить кустовые розы Минск
Abrahamsat (nem ellenőrzött)
2025.08.23, szo - 10:12
Permalink
Артодип гель
Какие отзывы оставляют специалисты в области ортопедии и ревматологии о применении Artodip Gel https://hero.izmail-...
Oldalak