December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.
És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!
Hozzászólások
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 10:04
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 10:44
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
Richardsuite (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 11:10
Permalink
their recently launched
In an industry that is constantly innovating, it can be difficult [url=https://suzuki-pdc.ru/]авана 100 купить[/url]
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 12:55
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 13:11
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 13:37
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
Richardsuite (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 13:41
Permalink
their recently launched
In an industry that is constantly innovating, it can be difficult силденафил купить без рецепта
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 15:01
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 15:38
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 18:54
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
VavadaHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 19:39
Permalink
Vavada casino
https://t.me/cVavada_vavada
JamesAdvox (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 20:28
Permalink
Experience exciting
Discover the exclusive 1xBet rewards https://www.imdb.com/list/ls4788...
JamesAdvox (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 22:06
Permalink
Experience exciting
Discover the exclusive 1xBet rewards https://www.imdb.com/list/ls4788...
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.24, cs - 22:44
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/1553
Phillipcut (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 00:15
Permalink
lianicolaevichzavi
http://ilianicolaevichzavialov.ru/
JamesAdvox (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 00:54
Permalink
Experience exciting
Discover the exclusive 1xBet rewards https://www.imdb.com/list/ls4788...
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 03:18
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/1693
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 03:42
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/723
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 03:52
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/1073
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 05:03
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/463
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 05:05
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/883
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 06:02
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/693
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 08:35
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/1933
JamesAdvox (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 09:36
Permalink
varying difficulty levels
Thanks to its medium volatility, players have the opportunity to win frequently and win big tavuk slot oyunu
JamesAdvox (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 11:16
Permalink
varying difficulty levels
Thanks to its medium volatility, players have the opportunity to win frequently and win big [url=https://tavukoyunubahis.com/]tavuk slot oyunu[/url]
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 12:11
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/1973
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 12:35
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/5537
ThomasProma (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 13:06
Permalink
Новинки аниме смотреть онлайн 2025
смотреть аниме вампир
смотреть аниме гарем
смотреть аниме этти
смотреть аниме фантастика
смотреть аниме фэнтези
смотреть аниме романтика
смотреть аниме магия
смотреть аниме меха
смотреть аниме сверхъестественное
смотреть аниме комедии
SteveLiela (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 14:43
Permalink
Спил деревьев
Приветствую, уважаемые форумчане! Хочу рассказать о важности и необходимости профессионального ухода за деревьями, особенно в условиях городской среды. Речь пойдет об арбористике – комплексе мероприятий по уходу, лечению и, при необходимости, удалению деревьев.
Многие считают, что уход за деревьями ограничивается поливом и обрезкой сухих веток. Однако, современная арбористика – это целая наука, включающая в себя диагностику заболеваний, укрепление деревьев, защиту от вредителей и формирование кроны - [/color][url=https://www.tumblr.com/eclecticchampionprodigy/787126381219872769/%D0%BA...Спил деревьев частями[/url]
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 20:05
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/5737
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 21:01
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_1win/3897
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 22:13
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 23:10
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 23:17
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.25, p - 23:59
Permalink
eserved for newly registere
The 1xBet welcome bonus gives you the perfect opportunity to start with https://www.imdb.com/list/ls4100...
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 00:20
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 08:49
Permalink
Enter the number
For a click, set the currency and send https://www.imdb.com/list/ls4100...
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 12:08
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 12:54
Permalink
Enter the number
For a click, set the currency and send https://www.imdb.com/list/ls4100...
1WINHum (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 13:34
Permalink
1WIN ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/Official_casino_1win_1win
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 14:11
Permalink
high bonuses of up
The platform makes it easy to categorize slots by provider and rating [url=https://www.imdb.com/list/ls4788840157/]https://www.imdb.com/list/ls4788...
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 14:47
Permalink
Complete guide
https://graph.org/Complete-Guide-to-Free-Zones-06-19
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 16:24
Permalink
Complete guide
https://graph.org/Complete-Guide-to-Free-Zones-06-19
Anthonysworo (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 18:56
Permalink
Complete guide
https://graph.org/Complete-Guide-to-Free-Zones-06-19
Kennethinits (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 19:31
Permalink
Betwinner benefits
Betwinner boasts a comprehensive offering and dynamic odds https://www.imdb.com/list/ls4100...
Kennethinits (nem ellenőrzött)
2025.07.26, szo - 21:57
Permalink
Betwinner benefits
Betwinner boasts a comprehensive offering and dynamic odds https://www.imdb.com/list/ls4100...
CasinoHum (nem ellenőrzött)
2025.07.27, v - 03:42
Permalink
ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_7K
CasinoHum (nem ellenőrzött)
2025.07.27, v - 09:52
Permalink
ЛУЧШЕЕ КАЗИНO
https://t.me/s/TeleCasino_VAVADA
HaroldTwent (nem ellenőrzött)
2025.07.27, v - 10:08
Permalink
Performances of the week
The only reference to 7.30 in the rules relates to recalculating overs/time [url=https://www.imdb.com/list/ls4100446268/]https://www.imdb.com/list/ls4100...
HaroldTwent (nem ellenőrzött)
2025.07.27, v - 11:53
Permalink
Performances of the week
The only reference to 7.30 in the rules relates to recalculating overs/time [url=https://mebel-3d.ru/]https://mebel-3d.ru/[/url]
Oldalak