2009-ben elkészült az új web-oldala az iskolának. Mit vártál tőle, mire számítottál mennyire sikerül tartalmakat generálni az oldalra?
Elsősorban az volt a célunk az új honlappal, hogy a friss információt minél gyorsabban eljuttassuk a szülőkhöz, tanárokhoz és a gyerekekhez. És természetesen az iskolánk bemutatása, de ezt a feladatot nagyjából a régi weboldalunk is el tudta látni.
Mennyire volt nehéz beletanulni az új oldal használatába technikailag?
Nagyon egyszerű kezelni. Még azok a kollégák is hamar megtanulták, akik nem használnak nap mint nap számítógépet. Egyedül a képfeltöltés kicsit időigényes.
Milyen visszajelzéseket kaptok az oldal kapcsán?
Nagyrészt pozitívakat. Elég kevés visszajelzésünk van, de azért kezdenek kibontakozni a vélemények.
Viszont több helyről is jeleznek, hogy a honlap nem jelenik meg, vagy szétesik, szétcsúszik.
(Megoldásként javasoljuk mindenkinek, hogy használja a Firefox, Opera, Chrome, illetve az Internet Explorer (friss verziójú) böngészők valamelyikét - a szerk.)
Mennyire látjátok sikeresnek az oldal használatát a külső kommunikációs feladatok ellátásában? Vannak visszajelzések, hogy mennyire látogatják a szülők illetve a diákok?
Jelenleg a belső kommunikációs feladatok ellátásában segít nagyon sokat az oldal. Ami nekünk nagyon fontos, mert az iskolai programok gyakran változnak, és sok óraadó kolléga van. A szülőket továbbra is értesítjük levélben is a legfontosabb eseményekről.
Mennyire újszerű feladat a mindennapokat dokumentálni? Mi okozza a legnagyobb nehézségeket?
Ami nekem érdekesnek tűnik, az a bejegyzések hangvétele. A gyerekeknek a szülőknek, esetleg egymásnak írunk? Vagy az iskolát reklámozzuk? Ez még alakulóban van. Általában lelkesek vagyunk, de van olyan esemény, amiről kéne írni, de valahogy senki sem teszi meg. Ezeket általában magamra vállalom. Szeptemberben és októberben született pár nagyon jó blogbejegyzés, mindenféle témában. Sajnálom, hogy az év végén csak hírek születtek. Jó lenne, ha a blogok is jobban beindulnának.
Mik lesznek a jövőbeni fejlődési irányok az iskola online kommunikációja kapcsán?
Nehéz kérdés. Szeretném, ha szép lassan a szülőkkel nem kéne levelezni, hanem a honlapot látogatnák heti gyakorisággal. Mint ahogy az előbb említettem, jó lenne a blogbejegyzéseket szaporítani, és így képviselni az iskola véleményét a pedagógiában, adott esetben az oktatáspolitikában, vagy bármi másban.
Fotó: Rrrryan
Hozzászólások
MilanFar (nem ellenőrzött)
2025.08.12, k - 22:37
Permalink
Door seals for domestic
Rubber seal for Indesit refrigerator for domestic https://www.wil...
MilanFar (nem ellenőrzött)
2025.08.12, k - 23:40
Permalink
Door seals for domestic
Rubber seal for Indesit refrigerator for domestic [url=https://www.wildberries.ru/catalog/157354313/detail.aspx]https://www.wil...
Bruceruisa (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 00:08
Permalink
Aebgpaype
https://mexicanpharmacyhub.com/# mexican mail order pharmacies
JamesBus (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 01:29
Permalink
cialis pharmacy checker
Indian Meds One: Online medicine order - Indian Meds One
Kardikaboure (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 08:46
Permalink
Проверено лично: mfo-zaim.com дает результат
Мы провели тщательный отбор и представляем вашему вниманию более 30 новых МФО, легально действующих в 2025 году. Все компании из нашего списка выдают займы на любую банковскую карту, с минимальными требованиями к заёмщику и суммой до 30 000 рублей. Возрастное ограничение — с 18 лет. Актуальные предложения вы найдёте в Telegram-канале [url=https://t.me/s/mfo_2024_online]Новые МФО 2025[/url] .
https://rockpor... (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 11:02
Permalink
Hfs 3 Izbk Dik
https://rockportcivicleague.org/forum/viewtopic.php?t=1189606
RobertEvamy (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 11:07
Permalink
Installation should
Set of door seals for Nissan Micra 2002-2010 [url=https://www.ozon.ru/product/komplekt-uplotniteley-proemov-perednih-dvere...
cost generic mo... (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 12:08
Permalink
Eyl 6 Qgia Lcv
can i buy motilium without a prescription
ушп фундамент_ogor (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 14:37
Permalink
ушп фундамент
[url=http://www.ushp-fundament-499.ru]ushp-fundament-499.ru[/url] .
JamesBus (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 15:36
Permalink
pharmacy rx 1
MediDirect USA: online pharmacy products - online pharmacy orlistat
otc dapoxetine (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 15:44
Permalink
All information about pills. NSAS
Medicament information for patients. Cautions.
otc dapoxetine
Some about meds. Read information here.
https://www.ope... (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 15:54
Permalink
Fdc 4 Vubo Eva
https://www.openpetition.eu/pl/user/profile/2221655623912
Darrenret (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 21:39
Permalink
Ссылки для входа в КРАКЕН 2025: captcha-kra36.shop
Самые актуальные ссылки на Кракен Маркетплейс на август 2025:
Зеркало 1: https://kro36.info
Зеркало 2: https://captcha-kra36.shop
Только надёжные и рабочие ссылки для входа на Кракен.
Anabob (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 22:18
Permalink
промокод Винлайн b520l
нормуль,давно искал! всем спасибо...
для постоянных клиентов актуальный бонус-код в https://www... таблице ниже. дабы осознавать где скачать бонус-коды надо отслеживать обновлением нашего материала.
RobertEvamy (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 23:24
Permalink
Car Door Seal
Automotive seals for Peugeot 5008 2 pcs Peugeot Peugeot https://www.wil...
DianaDeave (nem ellenőrzött)
2025.08.13, sze - 23:41
Permalink
casino n641l
Мне этот вопрос не ясен.
muzete ziskat virtualni tokeny a vyhrat dalsi tokeny v hra; nicmene, [url=https://mmth.edu.np/archives/13311]https://mmth.edu.np/archives/13311[/url] "tyto tokeny nemaji|maji|emituji} skutecnou penezni hodnotu."
Williamgeots (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 00:09
Permalink
cheapest online pharmacy india
reputable indian pharmacies indian pharmacies safe or indian pharmacy paypal
https://cse.google.com.pg/url?sa=t&url=https://indianmedsone.com online shopping pharmacy india
indian pharmacy paypal india pharmacy and world pharmacy india mail order pharmacy india
JasonJaisp (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 03:56
Permalink
п»їbest mexican online pharmacies
pharmacies in mexico that ship to usa reputable mexican pharmacies online or п»їbest mexican online pharmacies
http://www.dmxmc.de/url?q=https://mexicanpharmacyhub.com mexican online pharmacies prescription drugs
<a href=http://anahit.fr/Home/Details/5d8dfabf-ef01-4804-aae4-4bbc8f8ebd3d?retur... drug stores pharmacies medicine in mexico pharmacies and mexico drug stores pharmacies pharmacies in mexico that ship to usa
GinaJag (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 04:20
Permalink
покердом казино l169u
Извините, я подумал и удалил свою мысль
на страницах сайта тоже есть раздел faq для [url=http://www.net-tec.com.au/featured-post-2/]http://www.net-tec.com.au/fea... самостоятельного поиска информации. Специалисты решают проблемы с техническими неполадками, бонусами, различными акциями и могут помочь при входе через зеркало.
Haroldlar (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 05:26
Permalink
Советую
<a href=https://newskor.com.ua/natkhnennia-dlia-shvachok-krashchi-virshi-pro-mys...вірш швачка
Bruceruisa (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 06:44
Permalink
alpesh pharmacy store charlotte nc
http://indianmedsone.com/# reputable indian online pharmacy
Anabob (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 07:00
Permalink
промокод Винлайн i228d
И так тоже бывает:)
??программа {лояльности|содействия} winline priority - ежедневный фрибет, кэшбэк, {игра|торговля} на {2 000|двух тысяч|2-х тысяч} 000 ?, #file_links["C:\Users\Admin\Desktop\file\gsa+ru+Phoenix200k868URLBB.txt",1,N] {бонус|«плюшки»} за {активность|инициативу} {или|и|либо} {другие|прочие|иные} поощрения для {самых|наиболее{распространенных|популярных|востребованных|прославленных|знаменитых|именитых}|наиболее{распространенных|популярных|востребованных|прославленных|знаменитых|именитых}|наиболее{распространенных|популярных|востребованных|прославленных|знаменитых|именитых}|наиболее{распространенных|популярных|востребованных|прославленных|знаменитых|именитых}|наиболее{распространенных|популярных|востребованных|прославленных|знаменитых|именитых} {активных|энергичных|деятельных} {пользователей|гемблеров|игроков|посетителей}.
JamesBus (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 07:54
Permalink
cialis internet pharmacy
world pharmacy india: india pharmacy - top online pharmacy india
hives treatment... (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 08:44
Permalink
Everything information about drug. NACZ
Medicine information leaflet. What side effects can this medication cause?
hives treatment hydroxyzine
Actual about medicament. Get here.
ErikROM (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 10:26
Permalink
Exness Web Platform c68e
ути-пути
Even experienced traders can open a virtual account in order to check the effectiveness of trading strategies on the [url=https://aurestoica.ro/2025/08/10/complete-guide-to-exness-login-accessin....
cgminer download (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 11:18
Permalink
cgminer download
cgminer download
CGMiner Application: Powerful Mining Tool for Cryptocurrency Enthusiasts
What is CGMiner?
CGMiner stands as one of the leading miners that enables mining Bitcoin, Litecoin, Dogecoin, and many other coins. The application supports ASIC, FPGA, and GPU (up to version 3.7.2). CGMiner is highly configurable and provides multi-threaded mining, operating across multiple pools, as well as remote control and surveillance of your mining hardware settings.
Main Features
Multi-Currency Support
CGMiner specializes in mining multiple digital currencies including Bitcoin (BTC), Litecoin (LTC), Dogecoin (DOGE), and multiple alternative coins with various mining algorithms.
Hardware Versatility
The miner operates with several types of mining hardware:
- ASIC - Specialized chips for optimal performance
- Field-Programmable Gate Arrays - Configurable integrated circuits for tailored mining functions
- GPU - Video cards (functional through version 3.7.2)
Enhanced Features
- Flexible configuration - Comprehensive options for system optimization
- Parallel processing - Maximum utilization of computing resources
- Pool diversification - Automatic switching between crypto mining pools
- Remote management - Control and monitor hardware from remote locations
What Makes CGMiner Special?
CGMiner stands out for its stability, exceptional speed, and economic efficiency. It's entirely free, open source, and offers clear reporting for operational review. The miner's extensive capabilities positions it as optimal for small residential installations and large-scale mining operations.
Installation Guide
Installation is straightforward on Linux and Windows platforms. Setup can be performed through files or terminal commands, ensuring usability for users of all experience levels.
Summary
CGMiner continues to be one of the top choices for dedicated digital currency mining, delivering the reliability and performance required for profitable mining.
официальный сай... (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 11:51
Permalink
Noh 3 Xadb Lvf
посетить официальный сайт 1xbet для ставок
Kellyvag (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 12:36
Permalink
Крайне рекомендую
Приглашаем вас совершить виртуальное путешествие без границ с помощью удобного сервиса «Веб-камеры мира онлайн». Все страны мира, как на ладони, на расстоянии одного клика: смотреть веб камеры мира
Judylon (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 15:59
Permalink
Аксессуары для курения r344t
Поздравляю, вас посетила просто великолепная мысль
только на страницах нашего вы можете подобрать курительные девайсы по низким ценам, и воспользоваться быстрой доставкой по всей стране, [url=http://freak-fighter.com/news/index.php?action=show&]http://freak-fighte... в часности по столице.
can amlodipine ... (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 16:00
Permalink
Everything information about medicine. OHAP
Medicament prescribing information. Cautions.
can amlodipine cause itching
All trends of drug. Get information now.
JamesBus (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 16:47
Permalink
cialis online us pharmacy
safe place to buy semaglutide online mexico: Mexican Pharmacy Hub - cheap mexican pharmacy
Williamgeots (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 17:59
Permalink
indian pharmacies safe
mail order pharmacy india indianpharmacy com or best india pharmacy
https://www.google.hn/url?q=https://indianmedsone.com indian pharmacies safe
[url=https://www.google.ki/url?q=https://indianmedsone.com]indian pharmacy[/url] indianpharmacy com and [url=https://allchoicesmatter.org/user/bfpumodlnk/?um_action=edit]reputable indian online pharmacy[/url] online shopping pharmacy india
AntwanWhize (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 20:07
Permalink
Fiber concrete panels
Fiber concrete panels are a new generation of decorative building materials [url=https://ufoleaks.su/news/drugoe/15304-obzor-mobilnoy-igry-battle-prime.h...
JasonJaisp (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 21:41
Permalink
buying prescription drugs in mexico online
mexican online pharmacies prescription drugs mexican pharmaceuticals online or mexico pharmacies prescription drugs
https://www.google.jo/url?q=https://mexicanpharmacyhub.com buying prescription drugs in mexico
[url=https://www.google.fi/url?q=https://mexicanpharmacyhub.com]mexican rx online[/url] buying from online mexican pharmacy and [url=https://103.94.185.62/home.php?mod=space&uid=2261823]medication from mexico pharmacy[/url] mexican border pharmacies shipping to usa
DavidTooni (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 22:09
Permalink
Крайне советую
pocket option güvenilir mi ile güvenle işlem yapmaya başlayın ve sezgisel ve güçlü bir platformdan yararlanın!
KimSib (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 22:17
Permalink
casino h328g
Просто милашки!!
Stahnete si jej okamzite a zacnete vase cesta v kralovstvi hracich automatu/ automatu} 777 fortune - vse nejzabavnejsi na slotech na jednom miste, vcetne pokerovych slotu a live [url=https://accidentalbear.com/mezinarodni-casino-svt-zabavy-a-pileitosti/]h... souhlasim s otaceni.
RoccoLew (nem ellenőrzött)
2025.08.14, cs - 23:08
Permalink
is pharmacy rx one legit
online pharmacy testosterone cypionate: top rx pharmacy - MediDirect USA
SlibblamChigo (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 03:26
Permalink
Hey, pal, check out this killer article — it's packed with creat
Hey there, champ, I just ran into something so cool, I had to shut my tabs and broadcast this.
This article is not your usual stuff. It’s packed with smooth UX, creative magic, and just the right amount of interface wizardry.
Still don’t believe me? Alright, [url=https://vampire-chronicles.world-of-vampires.ru/vampires-in-european-myt... look right this moment[/url]!
Need more hype? Fine. Imagine a robot designer whipped up a site after watching sci-fi. That’s the energy this content gives.
So click already, and send it to your friends. Because honestly, this is what your brain craved.
Now go.
oГ№ acheter de ... (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 06:58
Permalink
Oyd 5 Fzyh Umk
comment obtenir de l'allopurinol gГ©nГ©rique sans prescription
AntwanWhize (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 08:13
Permalink
Мы развенчиваем мифы
Это информационный портал, где важные темы жизни становятся понятными. Мы говорим о том, что касается каждого [url=https://aslq.ru/motivatsiya/kak-stat-nastoychivym-razvivaem-uverennost-v...Как стать настойчивым[/url]
get cheap diflu... (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 10:03
Permalink
Everything information about pills. JSXF
Medicine information leaflet. Drug Class.
get cheap diflucan price
Actual news about medication. Get here.
ScottFaumb (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 10:04
Permalink
Exness Forex Broker s436n
мдаааааааа
<a href=https://artemoliynyk.com/understanding-the-exness-credit-card-withdrawal.... exness suitable as for beginners, as for experienced forex traders.
JamesBus (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 10:30
Permalink
cheapest pharmacy to buy plavix
reputable indian pharmacies: Indian Meds One - Indian Meds One
Williamgeots (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 12:16
Permalink
top 10 pharmacies in india
reputable indian online pharmacy reputable indian online pharmacy or online pharmacy india
https://images.google.cz/url?sa=t&url=http://indianmedsone.com india pharmacy mail order
<a href=http://naiyoujc.ff66.net/productshow.asp?id=30&mnid=51913&url=http://ind...п»їlegitimate online pharmacies india best india pharmacy and cheapest online pharmacy india top 10 online pharmacy in india
where buy gener... (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 16:34
Permalink
Best what you want to know about medicines. HEUH
Medicament information sheet. Effects of Drug Abuse.
where buy generic azathioprine tablets
Actual information about medicines. Get now.
ClayStype (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 16:49
Permalink
cocaine o538c
однак можна купити дієтичні [url=http://idayosoftware.de/index.php?lang=fr&lredirect=aHR0cHM6Ly9mb3J1bS5t... в "АТБ-Маркеті". конкретно, потрібно чітко контролювати обсяг споживаного цукру і жирів.
Jamesmam (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 17:08
Permalink
Каршеринг в Краснодаре
Аренда авто Прокат авто Краснодар: Быстро, удобно, надежно – ваш идеальный выбор Мы предлагаем широкий выбор авто, выгодные тарифы и профессиональную поддержку.
Danielmus (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 20:17
Permalink
cialis pharmacy uk
https://kamameds.com/# ED treatment without doctor visits
JosephhiexY (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 20:51
Permalink
Shock protection
Packaging with air bubble film has a number https://vip-paket.ru
JosephhiexY (nem ellenőrzött)
2025.08.15, p - 20:52
Permalink
Shock protection
Packaging with air bubble film has a number [url=https://paket-optspb.ru]https://paket-optspb.ru[/url]
Oldalak