Birth of image

December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.

És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!

Hír szótár:

Hozzászólások

Вместимость стадиона: до 75 000 зрителей на национальных матчах, включая 2152 бизнес-места, 1374 места в VIP-ложах <a href=https://psg-inter.ru/>пари сен-жермен интер матч</a>

This web-based service enables instant conversion of images into JPG format, supporting common types such as JPG. All operations take place within the browser, with no need for app downloads or user accounts. Up to 20 files can be converted in a single session, improving efficiency for repetitive or large-scale tasks. Once files are processed, they are deleted from the system to maintain privacy and prevent unnecessary storage. JPEGtoJPGHERO is designed to work across all devices and browser types, offering a seamless experience whether on a computer, phone, or tablet. Its minimal layout emphasizes clarity and speed, guiding users directly to results. From resizing visuals for websites to preparing files for cloud storage, the platform handles JPEGtoJPGhero conversion with accuracy and ease. Its emphasis on simplicity and security makes it an excellent choice for both casual users and professionals who require consistent, reliable output.
https://instantencore.com/pac/reviews/review.aspx?PId=5125061&TopicId=10...

В современном мире, где качество и безопасность товаров и услуг становятся все более важными, сертификация играет ключевую роль. Мы предлагаем профессиональные услуги по сертификации, которые помогут вашему бизнесу соответствовать международным стандартам и укрепить доверие клиентов. - [url=https://astrogod.ru/9716-bezopasnost-mashin-i-oborudovaniya-v-ramkax-tex...декларация тр тс 010 2011.[/url]

В современном мире, где качество и безопасность товаров и услуг становятся все более важными, сертификация играет ключевую роль. Мы предлагаем профессиональные услуги по сертификации, которые помогут вашему бизнесу соответствовать международным стандартам и укрепить доверие клиентов. - [url=https://astrogod.ru/9716-bezopasnost-mashin-i-oborudovaniya-v-ramkax-tex...декларация тр тс 010 2011.[/url]

потолки ПВХ https://skyprofi.ru/magnitnye-treki-dlya-natyazhnyh-potolkov/

Естественный и приглушенный вид Матовые потолки создают мягкое и нейтральное освещение, что придает помещению спокойствие и уют https://skyprofi.ru/natyazhnye-potolki-teqtum/
Скрытие недостатков основы Матовые потолки могут успешно скрыть неровности и дефекты основания, что делает их отличным выбором при реновации https://skyprofi.ru/natyazhnye-potolki-msd/
Долговечность и устойчивость Матовые поверхности обычно более устойчивы к царапинам и повреждениям Подавление бликов и отражений Матовые поверхности не отражают свет так сильно, как глянцевые, что может быть особенно полезно в помещениях с яркими источниками света Универсальность дизайна Матовые потолки подходят для разнообразных стилей интерьера, от классики до современности Поддержка акустики Матовые поверхности способствуют хорошей акустике в помещении, что особенно важно для музыкальных студий, кинозалов и других мест https://skyprofi.ru/tkanevye-natyazhnye-potolki/clipso/

Мы используем только сертифицированные полотна, они соответствуют всем европейским стандартам https://skyprofi.ru/natyazhnye-potolki-pvkh/satinovye/
На любое полотно мы можем предоставить сертификаты по вашему тебованию https://skyprofi.ru/natyazhnye-potolki-zvezdnoe-nebo/
Оставьте заявку на монтаж натяжного потолка, и мы свяжемся с вами в ближайшее время!
Эксклюзивный https://skyprofi.ru/uslugi/peretjazhka-natjazhnogo-potolka/

MSD Perfect https://skyprofi.ru/uslugi/zvukoizoljacija-za-natjazhnym-potolkom/

Стоимость 12 200 РУБ Подробнее https://skyprofi.ru/tipovye-resheniya/natyazhnye-potolki-9m2/

Сотрудничество с аутсорсинговой компанией позволяет снизить операционные расходы <a href=https://rifey.ru/news/list/id_58456>https://rifey.ru/news/list/id_58456</a>

Oldalak