2009-ben elkészült az új web-oldala az iskolának. Mit vártál tőle, mire számítottál mennyire sikerül tartalmakat generálni az oldalra?
Elsősorban az volt a célunk az új honlappal, hogy a friss információt minél gyorsabban eljuttassuk a szülőkhöz, tanárokhoz és a gyerekekhez. És természetesen az iskolánk bemutatása, de ezt a feladatot nagyjából a régi weboldalunk is el tudta látni.
Mennyire volt nehéz beletanulni az új oldal használatába technikailag?
Nagyon egyszerű kezelni. Még azok a kollégák is hamar megtanulták, akik nem használnak nap mint nap számítógépet. Egyedül a képfeltöltés kicsit időigényes.
Milyen visszajelzéseket kaptok az oldal kapcsán?
Nagyrészt pozitívakat. Elég kevés visszajelzésünk van, de azért kezdenek kibontakozni a vélemények.
Viszont több helyről is jeleznek, hogy a honlap nem jelenik meg, vagy szétesik, szétcsúszik.
(Megoldásként javasoljuk mindenkinek, hogy használja a Firefox, Opera, Chrome, illetve az Internet Explorer (friss verziójú) böngészők valamelyikét - a szerk.)
Mennyire látjátok sikeresnek az oldal használatát a külső kommunikációs feladatok ellátásában? Vannak visszajelzések, hogy mennyire látogatják a szülők illetve a diákok?
Jelenleg a belső kommunikációs feladatok ellátásában segít nagyon sokat az oldal. Ami nekünk nagyon fontos, mert az iskolai programok gyakran változnak, és sok óraadó kolléga van. A szülőket továbbra is értesítjük levélben is a legfontosabb eseményekről.
Mennyire újszerű feladat a mindennapokat dokumentálni? Mi okozza a legnagyobb nehézségeket?
Ami nekem érdekesnek tűnik, az a bejegyzések hangvétele. A gyerekeknek a szülőknek, esetleg egymásnak írunk? Vagy az iskolát reklámozzuk? Ez még alakulóban van. Általában lelkesek vagyunk, de van olyan esemény, amiről kéne írni, de valahogy senki sem teszi meg. Ezeket általában magamra vállalom. Szeptemberben és októberben született pár nagyon jó blogbejegyzés, mindenféle témában. Sajnálom, hogy az év végén csak hírek születtek. Jó lenne, ha a blogok is jobban beindulnának.
Mik lesznek a jövőbeni fejlődési irányok az iskola online kommunikációja kapcsán?
Nehéz kérdés. Szeretném, ha szép lassan a szülőkkel nem kéne levelezni, hanem a honlapot látogatnák heti gyakorisággal. Mint ahogy az előbb említettem, jó lenne a blogbejegyzéseket szaporítani, és így képviselni az iskola véleményét a pedagógiában, adott esetben az oktatáspolitikában, vagy bármi másban.
Fotó: Rrrryan
Hozzászólások
JamesTum (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 13:57
Permalink
Comparativa de equipos de balanceo industrial
Balanset-1A – Tu companero para el equilibrado rapido en el campo
?Tambien te ha pasado que has tenido que detener la maquina durante dias solo para hacer el equilibrado de un rotor? Entendemos perfectamente tu situacion. Por eso, tomamos la decision de crear una alternativa que permitiera seguir trabajando sin pausas innecesarias. Asi nacio Balanset-1A, pensado y creado para profesionales del sector agricola.
El origen de una idea urgente
Todo comenzo en 2018, durante una campana muy exigente de trigo en Burgos. Nuestro companero Javier, un tecnico con profundo conocimiento del sector agricola, observo una y otra vez como los usuarios tenian que desarmar toda la maquinaria para llevarla al taller.
Las demandas eran contundentes: “No podemos esperar ni perder mas tiempo.”
Tras multiples pruebas, ajustes constantes y la validacion en mas de 200 equipos, lanzamos el Balanset-1A. No venia de un prototipo de oficina, sino de un problema real en el campo.
Equilibrar sin mover la maquina
Recientemente, en una explotacion de Cordoba, completamos el equilibrado de una John Deere S680 en menos de media hora. Antonio, su dueno, nos aseguro textualmente:
"Con lo que deje de gastar en traslados y tiempos improductivos, la inversion se amortizo en dos temporadas."
Ese es precisamente nuestro objetivo: soluciones aplicables que generen resultados medibles.
?Que ofrece?
Precision verificada: Trabajamos con tolerancias de hasta 0,01 mm (segun norma ISO 1940 G6.3)
Capacidad de resistencia demostrada: tanto bajo lluvia constante en Galicia como soportando calor intenso en Sevilla
Menos fallos mecanicos: nuestros clientes reportan hasta un 70 % menos de averias causadas por vibraciones
Casos que marcan la diferencia
En una cooperativa de Lleida, logramos impedir una detencion grave durante la epoca de recoleccion del maiz.
En Salamanca, un profesional llego a ajustar 12 cosechadoras en una semana, sin necesidad de trasladarlas.
Disenado para durar, pensado para ti
No nos conformamos con lo basico. Incorporamos detalles que facilitan el trabajo en el dia a dia.
Imanes especialmente potentes para fijar sensores incluso en superficies irregulares
Interfaz amigable que muestra analisis grafico del equilibrio
Duracion extensa de la bateria: 14 horas seguidas sin recargar
Como afirma Maria, la responsable tecnica del equipo de campo:
"No vendemos aparatos bonitos. Vendemos tranquilidad y horas bien aprovechadas."
?Por que elegirnos?
Ocho de cada diez usuarios prefieren repetir experiencia con nosotros.
Somos la unica empresa en Espana con asistencia movil integrada.
La documentacion completa esta abierta y disponible para consulta directa.
Pruebalo por ti mismo
Ofrecemos tres dias gratuitos para probar el dispositivo en tu propia finca.
Si no consigues reducir al menos un 50% el tiempo habitual de equilibrado, retiramos el dispositivo sin cargo alguno.
Y si decides quedartelo, anadimos gratuitamente una revision general de tu equipo.
Porque creemos firmemente en lo que hacemos.
Y, sobre todo, reconocemos la importancia de tu trabajo.
FrankieGom (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 14:08
Permalink
cialis and poppers
https://tadalaccess.com/# canadian cialis no prescription
MichaelBah (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 14:12
Permalink
???????? i751v
Хоть убей, не знаю.
#file_links<>C:\Users\Admin\Desktop\file\gsa+ja+PhoenixPBNfirstdepositbonus.jp2k10k657P2URLBB.txt",1,N] ????{?????|??|?????}??????????{??/??/??/???|????????|????????|??????????{??|??}{??|??/??}?????????????!{?????|?????}?????{???|????|???}?{??|??|??|??}{??|??}?{???|???|???/????????}????!
Jeffreyhiest (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 16:51
Permalink
is tadalafil peptide safe to take
cialis side effects heart best price on cialis 20mg or buy cialis online no prescription
http://hir.ize.hu/click.php?id=251831&categ_id=7&url=http://tadalaccess.com cialis side effects forum
order generic cialis online 20 mg 20 pills maximpeptide tadalafil review and generic tadalafil canada buy tadalafil powder
ArthurPeacy (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 17:13
Permalink
Aviator game by Spribe
Are you ready to feel thrilling emotions playing one [url=https://elegantzspabali.com/]BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, MASS BACKLINKING – TELEGRAM @SEO_LINKK[/url]
Scottplats (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 17:13
Permalink
cialis 5mg best price
cialis walgreens: cialis for bph reviews - cialis pills for sale
Joshuapus (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 17:20
Permalink
one of the most captivating
Aviator has emerged as the preferred choice for players globally SEO BACKLINKS, CROSS-LINKS, HACKED WP-ADMIN – TELEGRAM @SEO_ANOMALY
Lorencog (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 18:20
Permalink
cialis tadalafil discount
cialis onset: Tadal Access - cialis generic canada
Wolferk (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 18:21
Permalink
Психотерапевт сайт. оценили 6095 раз
Видео чат без регистрации. Мне нужен психолог.  Сайт психолога.
Записаться на консультацию.
Консультация в кризисных состояниях.
Психологическая помощь онлайн.
RobertMup (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 18:56
Permalink
mass spec labs identify spectra
Acquire, analyze, manage, and share your nominal and exact mass Online course — SEO for gambling in Turkey. TG — @helena_kaya
MiriamWem (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 19:02
Permalink
Forex and CFD broker PrimeXBT f161h
Замечательно, весьма забавный ответ
Applicable legal entity and its respective goods and services always depend from the country of residence buyer and compilation, with whom the client established a contractual relationship with the h... primexbt during registration.
FrankieGom (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 19:52
Permalink
cialis pill canada
https://tadalaccess.com/# maximpeptide tadalafil review
RobertZogue (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 19:54
Permalink
vardenafil vs tadalafil
free coupon for cialis sildenafil and tadalafil or how long i have to wait to take tadalafil after antifugal
https://maps.google.nl/url?sa=t&url=https://tadalaccess.com does cialis really work
cialis dosage 40 mg when will generic cialis be available in the us and canada cialis for sale cialis cost per pill
LarryArers (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:03
Permalink
We place links without intermediaries
A large amount of material is stored on the history of the Old Believers TELEGRAM @SEO_ANOMALY – SEO BACKLINKS, BLACK-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING
LarryArers (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:11
Permalink
We place links without intermediaries
A large amount of material is stored on the history of the Old Believers BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, MASS BACKLINKING – TELEGRAM @SEO_LINKK
RobertMup (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:13
Permalink
mass spec labs identify spectra
Acquire, analyze, manage, and share your nominal and exact mass BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, SOFTWARE FOR MASS BACKLINKING — TELEGRAM @SEO_LINKK
RobertMup (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:14
Permalink
mass spec labs identify spectra
Acquire, analyze, manage, and share your nominal and exact mass [url=https://sltutorial.com/]BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, MASS BACKLINKING – TELEGRAM @SEO_LINKK[/url]
DavidOntom (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:32
Permalink
information about the products
Traffic boost means encouraging the audience to visit LINKS FOR aviator.com.in TELEGRAM @happygrannypies
Jessiefug (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 20:34
Permalink
Backlinks from Homepage
Trusted links, custom strategies, transparent service [url=https://defcomma.com/]LINKS FOR aviator.com.in TELEGRAM @happygrannypies[/url]
Derekwat (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 21:38
Permalink
Boost traffic flow and real estate
Reach 600M Daily Active Users and Achieve Conversions at Scale Online course – SEO for gambling in Turkey. TG – @helena_kaya
ScottDew (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 21:49
Permalink
The Aviator game has taken
Rich set of features, mechanics that take gamification, multiplayer and loyalty to the next level Online course – SEO for gambling in Turkey. TG – @helena_kaya
ScottDew (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 21:54
Permalink
The Aviator game has taken
Rich set of features, mechanics that take gamification, multiplayer and loyalty to the next level BLACK SEO LINKS, BACKLINKS, SOFTWARE FOR MASS BACKLINKING — TELEGRAM @SEO_LINKK
Scottplats (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 23:10
Permalink
cialis tablets for sell
cialis tadalafil 20mg price: Tadal Access - buy cheap cialis online with mastercard
DavidKen (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 23:45
Permalink
It is necessary to fill out the questionnaire
A multiple-entry visa allows you to travel to Schengen countries as many times https://freesmi.by/raznoe/379981
1win casino (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 23:50
Permalink
проверенное онлайн казино
1win
Lorencog (nem ellenőrzött)
2025.05.16, p - 23:51
Permalink
cheap t jet 60 cialis online
how long does it take cialis to start working: Tadal Access - cialis pricing
Edwardslimb (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 00:15
Permalink
Автоматизация магазинов повышаем эффективность
Внедрите современные инструменты и сократите рутинные задачи, чтобы сосредоточиться на развитии бизнеса автоматизация магазина под ключ
JamesEnand (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 00:15
Permalink
cheap cialis canada
when should i take cialis cialis 5mg side effects or cialis manufacturer coupon lilly
http://www.gaxclan.de/url?q=https://tadalaccess.com cialis 5mg 10mg no prescription
<a href=http://www.faithaliveumc.com/System/Login.asp?id=35223&Referer=http://ta... to buy cialis in canada cialis san diego and tadalafil generic reviews free cialis samples
Beccakache (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 00:20
Permalink
Правила этикета v177h
Особенно, https... если вы едите за рабочим столом. », - спросит настойчивый читатель. даже тогда, когда вы бываете в креативной направленности, и полного требований к одежде лично у вас нету, голый живот, слишком откровенное декольте или полупрозрачные ткани, в офисном пространстве строго неуместны.
MichaelLodia (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 00:30
Permalink
Как получить туристичесекую визу
Помогаем получить туристическую визу для поездки в страны Европы https://lrnews.ru/news-11/64549-....
JeffreyKew (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 01:11
Permalink
Отделка дома панели – стильные решения!
Привет всем!
Строительство домов из монолита — это решение для тех, кто ценит прочность и долговечность. Мы занимаемся строительством домов из монолита, которые обеспечивают отличную теплоизоляцию и надежность. Строительство домов из монолита — это инновационный подход и высокая прочность. материал отделки фасада частного дома, отделка дома под ключ подмосковье, ремонт к квартиры Строительство домов из монолита — это надежность и устойчивость.
Больше информации на сайте - https://lavdi.ru/
строительство каркасного дома спб, сколько обходится ремонт квартир, квартиры от застройщика с отделкой в воронеже
квартира в новостройке от застройщика воронеж купить с отделкой, ремонт в квартирах в тюмени, фундамент дома строительство
Удачи!
DavidKen (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 01:11
Permalink
It is necessary to fill out the questionnaire
A multiple-entry visa allows you to travel to Schengen countries as many times [url=https://aionword.ru/5-prichin-posetit-albaniyu-etim-letom/]https://aionw...
1win casino (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 01:14
Permalink
играть в слоты 1win
1 вин
Lorencog (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 05:23
Permalink
buy generic cialis online
cialis 5mg price cvs: best time to take cialis - cialis dopoxetine
JamesCal (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 05:38
Permalink
Роликовые подшипники
Круглозвенные цепи — это не просто элемент механики, а настоящая находка для бизнеса! Они широко используются в различных отраслях: от сельского хозяйства до строительства, обеспечивая надежную передачу усилия и долговечность - [url=https://saumalkol.com/forum/%D1%80%D0%B0%D0%B7%D0%BD%D0%BE%D0%B5-1/9444-...подшипники[/url]
Jeffreyhiest (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 05:46
Permalink
cialis overnight deleivery
when will cialis be over the counter cialis how does it work or tadalafil tablets 40 mg
http://www.monplawiki.com/link.php?url=http://tadalaccess.com cialis and blood pressure
[url=http://www.1491.com.tw/phpinfo.php?a[]=<a+href=https://tadalaccess.com::... before and after photos[/url] tadalafil tablets and [url=https://www.xiaoditech.com/bbs/home.php?mod=space&uid=2954193]is tadalafil the same as cialis[/url] cialis tadalafil 20mg tablets
Davidnuarf (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 06:29
Permalink
Для строительства дома – лучшие технологии!
Привет всем!
Строительство домов с мансардой — это идеальное решение для оптимального использования пространства. Мы занимаемся строительством домов с мансардой, что позволит увеличить полезную площадь вашего дома. Строительство домов с мансардой — это простор и комфорт. сауны бани ремонт, отделка квартиры домов, тюмень квартиры отделка Строительство домов с мансардой — это дополнительное пространство для вашего комфорта.
Больше информации на сайте - https://dizzastershop.ru/
строительство дома из кирпич, во время ремонта дома, бани уфа под ключ строительство
кредиту на строительство дома, строительство дом омск, капитальный ремонт многоквартирных домов официальный сайт
Удачи!
FrankieGom (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 07:08
Permalink
buy cialis without prescription
https://tadalaccess.com/# cialis sales in victoria canada
RobertZogue (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 08:53
Permalink
best time to take cialis 20mg
cialis daily dosage prices of cialis or cialis for performance anxiety
https://www.google.cg/url?sa=t&url=https://tadalaccess.com cialis samples
[url=https://maps.google.li/url?q=https://tadalaccess.com]buy cialis canada paypal[/url] original cialis online and [url=https://www.oppo.xyz/home.php?mod=space&uid=20554]cialis and blood pressure[/url] what is the difference between cialis and tadalafil
Allisonsal (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 10:15
Permalink
Vavada Casino h386a
Какие слова... супер, блестящая мысль
обращаем внимание на наличие ssl-сертификата (знак замка в адресной строке), <a href=https://plenita.ro/vavada-casino-bonus-code-jak-skorzysta-i-otrzyma.html... что свидетельствует о безопасность связи. чтобы убедиться в безопасность и реальность платформы, убедитесь в том, что домен соответствует официальной варианте, по обыкновению, достаточно выгодно изменениями (наличие префиксов или суффиксов из названия).
Robertnic (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 10:26
Permalink
On the website of the embassy
Apply for a visa online or at one of our offices <a href="https://travelbloggers.ru/%D0%BA%D0%B0%D0%BA-%D0%B1%D1%8B%D1%81%D1%82%D1...
RobertUnomi (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 10:30
Permalink
holds the key to unrestricted travel
I have a multiple entry visa and my friend <a href=http://stroihome.net/poleznye-material/srochnaya-viza-pravila-i-etapy-ix...
Robertnic (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 10:34
Permalink
On the website of the embassy
Apply for a visa online or at one of our offices <a href="https://ppfood.ru/oformit-vizu-ne-vyxodya-iz-doma-onlajn-preimushhestva-...
Lorencog (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 11:02
Permalink
peptide tadalafil reddit
tadalafil tablets 20 mg reviews: mantra 10 tadalafil tablets - sanofi cialis
JosephKah (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 11:12
Permalink
tadalafil and voice problems
cialis and dapoxetime tabs in usa buy cialis online australia pay with paypal generic cialis from india
FrankieGom (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 12:46
Permalink
how well does cialis work
https://tadalaccess.com/# adcirca tadalafil
JamesEnand (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 13:29
Permalink
cialis for sale toronto
how long i have to wait to take tadalafil after antifugal shop for cialis or cialis online aust
https://www.google.com.gi/url?sa=t&url=https://tadalaccess.com cialis by mail
cialis on sale cialis directions and is tadalafil the same as cialis cialis a domicilio new jersey
RobertPealp (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 16:20
Permalink
Another pitfall is if the applicant
One of them is if the applicant has relatives or friends <a href=https://ziv.ru/press/30713-tonkosti-polucheniya-vizyi-dlya-poezdki-v-yap...
PedroCeawn (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 16:22
Permalink
Resort to the services of intermediaries
The tourism business is one of the most attractive business areas <a href="http://stroihome.net/poleznye-material/srochnaya-viza-pravila-i-etapy-ix...
Lorencog (nem ellenőrzött)
2025.05.17, szo - 16:27
Permalink
cheapest cialis online
tadalafil 20mg canada: TadalAccess - reliable source cialis
Oldalak