December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.
És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!
Hozzászólások
Jeffreytop (nem ellenőrzött)
2025.04.15, k - 19:16
Permalink
Испытайте удачу с криптовалютой в Cryptoboss Casino
Играйте ответственно и выигрывайте по-божески в Cryptoboss Casino казино crypto boss
Jeffreytop (nem ellenőrzött)
2025.04.15, k - 21:20
Permalink
Испытайте удачу с криптовалютой в Cryptoboss Casino
Играйте ответственно и выигрывайте по-божески в Cryptoboss Casino криптобосс cryptoboss
VictorHox (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 12:56
Permalink
The legit version of steam desktop authenticator
All links are in the description! (that mean - here) Valve want us to use Steam Guard Mobile Authenticator at all cost https://sdasteam.com/
CharlesPoomi (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 14:06
Permalink
Whole point of two factor authentication
Steam Desktop Authenticator (SDA) is an open source program that is designed to use two-factor mobile authentication steam without a mobile application https://authenticatorsteamdeskto...
GeorgeElags (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 15:12
Permalink
Welvura (Вельвура) – играйте в удовольствие
Welvura Casino — это современное онлайн-казино, предлагающее широкий выбор азартных игр. С момента своего открытия оно зарекомендовало себя как надежная платформа с привлекательным интерфейсом и интуитивно понятным дизайном. В Welvura Casino доступны слоты, настольные игры и живое казино, что делает его идеальным выбором для разных типов игроков https://welvura.love
DouglasseT (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 18:06
Permalink
Laenud kuni 35 000 € - Vali sobiv tagatiseta laen
Laenutoodete lehel on valja toodud koik laenud: kiirlaen, vaikelaen, tarbimislaen, kaenduslaen, kinnisvaralaen ning autolaen laenud
Larryoxype (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 20:23
Permalink
Laenud soiduki tagatisel kuni 100 000 eurot
Kodust lahkumata ja interneti vahendusel kogu Eesti piires. Autolaen on mugav lahendus, kui sooviks on osta kasutatud autot voi mootorratast laen kinnisvara tagatisel
KennethDaW (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 21:44
Permalink
Desktop emulator of the mobile application
A suspected Russia-based cybercriminal decided to clone the website of a legitimate open-source desktop app (see here) called Steam Desktop Authenticator (SDA https://authenticatorsteamdeskto...
DonaldMow (nem ellenőrzött)
2025.04.16, sze - 22:19
Permalink
SteamGuard authorizator chrome
SteamGuard mobile authenticator authorization codes directly in your browser! Now you do not need to reach for your phone whenever Steam requests authorization https://sdasteam.com/
DonaldMow (nem ellenőrzött)
2025.04.17, cs - 00:49
Permalink
SteamGuard authorizator chrome
SteamGuard mobile authenticator authorization codes directly in your browser! Now you do not need to reach for your phone whenever Steam requests authorization https://sdasteam.com/
MariyaBroax (nem ellenőrzött)
2025.04.18, p - 01:10
Permalink
Отличный сайт смотреть хентай онлайн
Окунитесь в мир страсти и экстрима с лучшим хентаем в сети!
Добро пожаловать на Смотреть Хентай онлайн — идеальное место для ценителей откровенных аниме-историй!
У нас собраны тысячи хентай-роликов в HD-качестве: от нежных романтических сцен до дерзких фантазий на любой вкус.
Почему выбирают нас?
Огромная коллекция Хентай на русском — только топовые тайтлы и редкие работы.
Без лагов и рекламы Хентай без цензуры— наслаждайтесь просмотром без раздражающих прерываний.
Удобный поиск — сортировка по тегам, жанрам и рейтингу.
Ежедневные обновления — новинки каждый день!
Только для 18+ — откройте дверь в мир безграничных фантазий!
JamesNal (nem ellenőrzött)
2025.04.18, p - 03:20
Permalink
Promo codes provide additional chances
This promo code grants new players a 100% bonus on their first deposit, up to 15,600 BDT. This offer is designed to enhance your betting experience, allowing you to get extra funds as soon as you make your initial deposit https://faceout....
ArthurOvalf (nem ellenőrzött)
2025.04.18, p - 17:43
Permalink
Ready to ignite your betting
This versatile bonus is tailored to every player, making 1xBet the place to go for sports and casino <a href="https://shadow-saver-882.notion.site/C-digo-Promocional-Registro-1xBet-B...
Clydescurn (nem ellenőrzött)
2025.04.18, p - 17:55
Permalink
Погрузитесь в атмосферу ярких эмоций джой
Джойказино: мир азарта и больших возможностей!Погрузитесь в атмосферу ярких эмоций! Сотни слотов, live-игры с реальными дилерами, турниры с призами — выбирайте развлечения по вкусу. Регистрация за пару кликов, бонусы для всех игроков и моментальные выплаты. Лицензия гарантирует честность, а поддержка работает круглосуточно. Удобный интерфейс и мобильная версия оценят даже новички https://rentry.co/nkpqz4zu
JamesPig (nem ellenőrzött)
2025.04.18, p - 23:54
Permalink
Thanks to engaging gameplay
Are you ready to feel thrilling emotions playing one of the best crash games ever aviator app
Clydescurn (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 12:39
Permalink
Джойказино mобильная версия
Джой казино – лицензированное онлайн-казино с большим выбором игровых автоматов. Качественный софт, выгодные акции, обзор официального https://sparktv.net/read-blog/18826...
Williamkem (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 16:38
Permalink
This tool is pretty amazing for backlink analysis
This tool is designed to very quickly check backlink and referring domain counts for the top 10 billion most-linked to URLs in our database Online course – SEO for gambling in Turkey. TG – @helena_kaya
Williamcooli (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 19:02
Permalink
What is the meaning of online course?
Discover thousands of offerings — from free courses to full degrees — delivered by world-class partners like Harvard, Google, Amazon and more SEO BACKLINKS, CROSS-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING – TELEGRAM @SEO_ANOMALY
MichealPlaig (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 19:42
Permalink
Active players can earn promotional points
Promo Code Use: Promo codes provide additional chances to win but may have wagering requirements and time limitations. Ensure to check the terms and conditions https...
Williamcooli (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 21:20
Permalink
What is the meaning of online course?
Discover thousands of offerings — from free courses to full degrees — delivered by world-class partners like Harvard, Google, Amazon and more TELEGRAM @SEO_ANOMALY – SEO BACKLINKS, BLACK-LINKS, TRAFFIC BOOST, LINK INDEXING
DerekBIP (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 22:24
Permalink
boosts your balance for maximum fun
This exclusive 1xBet promo code sets new players up for success, whether betting on a thrilling Champions League match or spinning vibrant slots in the casino https://minecra...
Davidves (nem ellenőrzött)
2025.04.19, szo - 23:17
Permalink
these systems can be designed to reward
One of the key benefits of time-based rewards is the sense of progression they provide <a href="https://freeil.org/blogs/35589/The-Thrill-of-Crypto-Winnings-in-the-Mine...
Oldalak