Birth of image

December környékén egy jó barátom mesélt egy pályázatról, ami az EU által támogatott másfél éves projekt, melynek a lényege a multimédia megismerése, elemzése és alkalmazása. Európa különböző országaiból vesznek benne részt gyermekek (egyelőre Litvánia, Görögország, Olaszország, Magyarország, Hollandia), akik szép lassan egymás kultúrájába, gondolkodásmódjába is bepillantást nyernek. Gondoltam, hogy ezt nekünk találták ki! Így hát némi levelezés után (és a filmklub eddigi alkotásainak köszönhetően) bekerültünk a résztvevők közé.
Ennek a másfél éves eseménynek volt a megnyitó tábora Hollandiában, Ommen városa mellett, az Olde Vechte épületében, amin én képviseltem a Tüskevár Iskolát.
Jelen pillanatban Magyarországot hivatalosan az Egyesek Ifjúsági Egyesület képviseli, mellyel a Tüskevár Iskolán kívül a Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnázium, illetve a Bicskei Gyermekotthon működik együtt.

És hogy mi történt Hollandiában?
Tulajdonképpen egy nagyon intenzív workshop volt, ahol megtanultuk a filmezés és fotózás alapjait, az internet lehetőségeit, a kritikus filmnézést. Készítettünk vicces kisfilmeket, szappanoperát, kamera előtt és mögött kellett különböző feladatokat megoldani. Kellett rendeznünk, forgatókönyvet kitalálnunk, operatőrködünk, színészkednünk és vágnunk. Eközben átéltük, hogy milyen együtt dolgozni másokkal, olyanokkal, akik máshonnan jöttek, akiket nem ismerünk, és más nyelvet beszélnek. Hogy miért? Mert fontos megtapasztalni azt, amiken a gyerekeket akarjuk átvezetni.
Birth of image további állomásai:
2. otthoni alkotás: Me and my community címmel
3. Görögországi tábor, 2010 május 13-24
4. Otthoni alkotás
5. Hollókő, nemzetközi workshop, 2010 október
6. otthoni alkotás, félidei értékelés
7. Hollandia, tréning a trénereknek, 2011 február
8. otthoni alkotás
9. záróünnep, Olaszország
Az otthoni szakaszokban, illetve a táborokban is a legfontosabb az alkotás. Ez lehet film, fotó, írás, vagy akármi, ami kapcsolódik a médiához.
És hogy ki vehet benne részt? Tulajdonképpen bárki, minél többen vagyunk, annál jobb lesz. Természetesen a külföldi utakra csak páran mehetnek, de ők biztos, hogy a leglelkesebbek közül fognak kikerülni!
Néhány elkészült videó itt ésitt.
Fényképek itt.
Az esemény honlapja itt lesz hamarosan.
Tehát: Hajrá, Create Media!

Hír szótár:

Hozzászólások

darknet markets links nexus shop  nexus darknet market url [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]tor drug market [/url]

nexus darknet url dark web market  nexus official link [url=https://darknetmarketgate.com/ ]darkmarket [/url]

dark web market list dark web market list  dark market list [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]bitcoin dark web [/url]

darknet sites nexus official link  dark market list [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]darknet markets url [/url]

1xBet always puts its clients first, listening to feedback and suggestions <a href="https://proinoslogos.gr/media/pgs/?boly_v_grudi_prichiny_diagnostika_lec...

nexus market link nexus url  darknet links [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]dark markets [/url]

onion dark website dark market 2025  nexus official link [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]nexus site official link [/url]

darkmarket url dark market onion  dark web marketplaces [url=https://darknetmarketsgate.com/ ]nexus darknet link [/url]

darknet websites nexus official site  dark websites [url=https://darknetmarketgate.com/ ]dark web marketplaces [/url]

nexus dark nexus site official link  dark web marketplaces [url=https://darknetmarketgate.com/ ]darknet market lists [/url]

nexus dark nexus official site  darknet marketplace [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market 2025 [/url]

dark market onion dark website  nexus market link [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]tor drug market [/url]

darkmarket url nexus url  nexus dark [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]dark market url [/url]

dark web market darknet marketplace  nexus darknet url [url=https://darknetmarketsgate.com/ ]darkmarket url [/url]

nexus darknet shop dark web marketplaces  dark web drug marketplace [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]dark web market [/url]

Well done to all involved on a very successful production ht...

dark market onion darkmarkets  dark markets [url=https://darkmarketsdirectory.com/ ]darknet market lists [/url]

darkmarket link nexus dark  darkmarket list [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]nexus darknet shop [/url]

darkmarket 2025 onion dark website  nexus onion link [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]nexus onion mirror [/url]

nexus darknet market url nexus market url  darkmarket 2025 [url=https://darknetmarketgate.com/ ]nexus market [/url]

dark web market list darknet drug store  darkmarket 2025 [url=https://darknetmarketsgate.com/ ]nexus onion mirror [/url]

nexus darknet market url dark market link  dark markets 2025 [url=https://privatedarknetmarket.com/ ]darknet markets onion [/url]

nexus onion nexus shop  dark web sites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]nexus site official link [/url]

nexus market bitcoin dark web  darknet websites [url=https://darknetmarketgate.com/ ]nexus market darknet [/url]

Engage in thrilling and romantic encounters , manage your Empire alongside wise Viziers Султан Геймс

Engage in thrilling and romantic encounters , manage your Empire alongside wise Viziers Sultan Games

Oldalak