Rendhagyó A Klub az AKG-ban

Meghívást kaptunk az AKG projekt hetére, ahol tartottunk egy rendkívüli klubfoglalkozást. Velünk jött Martina és Bálint: Vállalták, hogy együtt dolgoznak azokkal a diákokkal, akik jelentkeztek erre a programra.Mi azt kértük maximum 8-an legyenek. Azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel:) kb. 15-en lettek. Megoldottuk!
A társaság nagyon kedves és aktív volt. Beszélgettünk, festettünk, és ettünk, teáztunk. A mi gyerekeink (is) óriási dicséretet érdemelnek, mert nyíltak, aktívak, közvetlenek, kedvesek és jókedvűek voltak. Büszkék vagyunk rátok! Érzelmekről, érzésekről - magunkról beszélgettünk. Alig bírtuk abbahagyni. Szeretném, ha máskor, máshol is bemutatkozhatnánk, mert azt remélem, hogy ebben a délelőttben vendég és vendégül látott egyaránt sok pozitív érzéssel távozott. Köszönjük a szervezőknek, hogy ránk gondoltak, a klubtagoknak, hogy eljöttek.
Néhány képen a társaság jó hangulata és az elmélyült munka fellelhető. Jó lenne, ha még érkezne visszajelzés az AKG-s diákoktól. A délelőtt zárókörében elhangzottak: tetszett a beszélgetős kör, jó volt a festés, pedig én nem szeretek festeni, jó, hogy találkoztam veletek, másképpen látom a világot ezen a "szemüvegen" át....

Hozzászólások

ez fantasztikus!!!még sok ilyet kívánok!

ennek a munkának az ereménye, hogy B. az adventi kertet úgy járta le, ahogy azt kell!

<a href=https://sildenafil.buzz>viagra side effects for female</a> com 20 E2 AD 90 20Viagra 20Asda 20 20Viagra 20Costs 20At 20Walmart viagra asda But Mr Lamba says the purchase allows this city to diversify its offerings to Chinese clients beyond what the city already offers which is mainly equities and, increasingly, bonds and foreign exchange