Hiperaktív Alapítvány

Az alapítványt, melyet azért hoztunk létre, hogy lehetőséget teremtsünk szakmai elképzeléseink önálló megvalósítására 1999. augusztus 24-én jegyezte be a Pest Megyei Bíróság. Tanárok, gyógypedagógusok, szülők érezték úgy, hogy többet és szakszerűbben segíthetünk a közoktatásból kiszorított gyerekeken, ha munkánk kereteit magunk határozzuk meg.
1999 októberében és 2000 márciusában szakmai konferenciákat szerveztünk Egerben és Esztergomban „Mentálhigiéné a pedagógus munkájában” címmel. Előadóink és foglalkozásvezetőink voltak: dr. Bagdy Emőke, dr. Lázár Imre, dr. László Zsuzsa, dr. Kovács Ferenc, dr. Grezsa Ferenc, dr. Ruczek Éva, Magyar Judit és dr. Vidovszky Gábor.
Több mint hat éven át munkatársaink 30 és 90 órás akkreditált pedagógus-továbbképzéseket tartottak országszerte a sajátos nevelési igény témakörében.

2000 nyarától minden évben táborokat szerveztünk és bonyolítottunk le súlyos tanulási és/vagy beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek számára.
A tiszai nomád evezős vándortáborainkban, illetve az Ali utcai kapcsolatépítő táborunkban több mint hétszáz gyerek nyári pihenését, fejlesztését tudtuk biztosítani.
2000 szeptemberétől speciális kiscsoportos fejlesztő oktatást tartottunk a közoktatásból kiszorult tanulók számára Budapesten és Dunabogdányban.
Az öt éven át tartó program az alapítvány iskolaalapítását is segítette, ugyanis lehetőségünk volt iskolánk pedagógiai programjának kipróbálására, fejlesztésére.
Több költözés (Hűvösvölgy, Margit körút) után Csillebércen találtuk meg azt a helyet, ami ideális feltételeket biztosít iskolánk számára.
2005 szeptemberétől a Hiperaktív Alapítvány elsődleges feladata a Tüskevár Iskola fenntartójaként a működési feltételek biztosítása.

Külön köszönettel tartozunk alapítónknak, Gasztonyi Kornéliának, a kuratórium tagjainak és a kuratórium elnöki tisztét hét évig betöltő Pontyos Tamásnak. Hajós Erzsébet gyógypedagógus munkatársunk emlékét megőrizzük.

CsatolmányMéret
kozhasznusagi_jelentes_2007._ev.pdf318.2 kB
kozhasznusagi_jelentes_2008._ev.pdf290.13 kB
kozhasznusagi_jelentes_2009.pdf263 kB
kozhasznusagi_jelentes_2010._ev.pdf325.36 kB
hiperaktiv_beszamolo_2011._evi.xls48 kB
hiperaktiv_kozhasznu_tablazatok_2011._ev.xls44 kB
hiperaktiv_szoveges_kozh_jelentes_2011._evi.doc95 kB
eredmenykimutatas.pdf287.59 kB
ha_kieg_mell_2012.pdf404.93 kB
ha_kozhasznu_melleklet_2012.pdf192.14 kB
hiperaktiv.beszamolo.2013..pdf143.74 kB
11koz_hiperaktiv_alapitvany_1370013390875.pdf42.37 kB