Elkészült a Nyugati Pályaudvar makettje

Hasznos Berci és Stefka Dani elkészítette a Nyugati Pályaudvar makettjét több hetes kemény munkával.
Dani a következőképpen foglalta össze:

"Előzetes:

A Nyugati pályaudvar mását, azért készítettük el, mert Bercinek ez már az utolsó éve itt, és legyen egy közös, utolsó projekt. Ebből kiindulva, akik megkérdezték, mondtuk neki, hogy ebben ne segítsen, mert ez most csak a mi projektünk.

És ez miből is készült?

Hát legfőképpen az épület maga, kartonpapír, a járművek pedig rajzpapírból készültek. Eredetileg csak megrajzolni akartuk, festeni, vagy színezni nem, mert azzal csak elrontanánk. De van most olyan rész, ami ki lett színezve, van ami meg nincs. És azt is említsük meg, hogy eredetileg egy balesetet akartunk volna csinálni, ami még régen történt a Nyugati pályaudvarnál, hogy egy szerelvény kifutott a végállomásról, egyenesen az útra. De amikor elkezdtük már nem volt szívünk szétszakítani, és elrontani. Főleg, miután már elkészültek a mozdonyok, és a vagonok. Így lemondtunk a balesetről.

A mozdonyok, és vagonok.

A mozdonyok, és vagonjaik papírból, jobban mondva rajzpapírból készültek. Ezeket teljes részben Stefka Dani csinálta, míg a Nyugati épületét, ketten. A Nyugati Pu. 4 járművet kapott, ebből van 2 db. V43-as, egy 1000-es festés, és egy 2000-es festést. Az 1000-es pályaszámú mozdony kapott, még 2db. Régi Bhv kocsit, ami még a 80-as években volt divatban. A 2000-es pályaszámú mozdony, pedig a hozzá illő új, bhv kocsit kapott. A két szerelvénynek a két utolsó vagonjai a vezérlők, ez biztosítja, hogy ne keljen mozdonyt fordítani, vagy körüljárni az állomáson.

Segítség:

És hogy mindez elkészüljön, az alapanyagokat adta, a Tüskevár Iskola kézműves tanárja: Ildikó néni. Köszönet neki!!!!"
Dani, Berci, Mi meg nektek köszönjük!

Hír szótár: