A járványhelyzetre való tekintettel, az alábbi intézkedéseket tesszük:
A tanévet szeptember 2-án kezdjük, az első napok sok programját az épületen kívülre terveztük.
A tanév egészében a tanítás továbbra is 8.45-órakor kezdődik.
Az órarendbe, osztályonként változó módon, beépítettük a csúsztatott kezdést és befejezést.
„Hibrid” tanrendet vezettünk be, azaz a gimnazista osztályok tantárgyi óraszámainak egy harmada órarendbe foglalt digitális, online óra, így adott időben kevesebb diáknak kell az iskolában tartózkodnia.
Amíg az időjárás engedi, élünk a csillebérci környezet adta lehetőséggel és a tanítási órák egy részét a szabadban tartjuk.
Folyamatosan biztosítjuk a fertőtlenítés és higiénés eszközöket a diákok számára is.
Döntési jogot adtunk a tanároknak, hogy saját óráikon kötelezővé tegyék-e a diákok számára a maszk viselését.
Állásfoglalást és ajánlást kértünk az iskolaegészségügyi és üzemorvosi munkatársainktól.
A kapott ajánlásokat (maszk, távolságtartás, személyi higiéné, korai tünet észlelés, stb.) minden igyekezetünkkel próbáljuk betartani és betartatni.
Szeptember 1-én az épületben teljes körű nagytakarítást és fertőtlenítést végzünk.
A legfontosabb óvintézkedések
1. A személyi higiénére fokozottan figyelni kell.
2. A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori, alapos, folyékony szappanos kézmosás.
3. Tartsák és tartassák be az úgynevezett köhögési etikettet: papír zsebkendőbe köhögjünk, tüsszentsünk, a használt zsebkendőt dobjuk ki, majd mossunk kezet.
4. Kerülni kell a szokásos érintkezési formák közül a kézfogást, puszit, ölelést.
5. Amennyiben nincs kézmosásra lehetőség, használjanak alkoholos kézfertőtlenítőt.
6. Szellőztessenek gyakran.
7. A közösségi rendezvények megtartása, látogatása mérlegelendő.
8. A koronavírus lipid burokkal rendelkezik, így a legtöbb, egyfázisú tisztító-, fertőtlenítőszer hatásos ellene. Takarításhoz virucid hatással rendelkező készítmények használata javasolt.
9. Kiemelten fontos és napjában többször is fertőtleníteni kell azokat a felületeket, melyeket kézzel gyakran érintenek (ilyenek pl. az ajtókilincsek, korlátok, villanykapcsolók stb.). Ezeknek a felületeknek a fertőtlenítésére az alkohol bázisú gyorsfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők alkalmazhatók.
10. A vizes egységek padló és csempe falburkolatainak, valamint klórálló burkolattal ellátott helyiségek padlóburkolatainak fertőtlenítésére a klórtartalmú készítmények is alkalmazhatók abban az esetben, ha a készítmény címkéjén a virucid hatás, illetve a virucid hatás létrejöttéhez az alkalmazási paraméterek a használati utasításban fel vannak tüntetve.
11. Ne használjunk közös poharat, tányért, evőeszközt, törölközőt.
12. Beteg - légúti fertőzés tüneteit mutató – foglalkoztatott ne járjon közösségbe
Hozzászólások
jpEWMY (nem ellenőrzött)
2023.10.22, v - 19:04
Permalink
cialis back pain relief
B, Vehicle or E 2 stimulated net peak murine DMBS calculated from the difference between baseline and the peak value in CFTR or CFTR female mice <a href=http://acialis.buzz>cheap cialis no prescription</a>