Erdei iskola 2014.

A Tüskevár Iskola elmúlt tíz évének fontos hagyománya, hogy a tanév lezárásaként Erdei Iskolát szervezünk.

Idén szeretnénk tovább mélyíteni a gyermekek kapcsolatát Magyarország egyik legszebb tájegységével, a Balaton-felvidék – eddig még meg nem látogatott – nevezetességeivel, és ha az időjárás is kegyeibe fogad minket, még fürödni is tudunk a Balatonban.

A négynapos tábor során:
• elkerékpározunk Tihanyba, ahol megnézzük az apátságot, az altemplomot, II. András sírját, és a gejzír képződményeket,
• gyalogtúrát teszünk a Hegyestű bazalt orgonáihoz, ami európai szintű geológiai ritkaságnak számít,
• meglátogatjuk Nagyvázsonyban a Kinizsi-várat és a pálos kolostorromot,
• kihasználva a Balaton közelségét, szörfözni, evezni tanulunk.

Mivel a szállásunk közvetlenül a Balaton partján van, ezért lehetőségünk van horgászásra is, ezért akinek van szerelése, hozhatja magával!

Időpont: 2014. június 10-tól 13-ig (kedd – péntek).
Szállás: Zánkai Ifjúsági Tábor (közvetlenül a Balaton partján, a Horgásztanyán, természeti környezetben, füves futball, homokos strandröplabda pálya, kiváló nádas horgászhelyek.)
Étkezés: esténként meleg vacsora, napközben hideg élelem, önellátás.
Utazás: vonattal Veszprémig, onnan bérelt volán busszal.
Találkozás: június 10. 8.30-kor a Déli-pu. pénztárak. A vonat 9.00 órakor elindul!
Érkezés: pénteken du. 13.29 órakor szintén a Délibe.

Szállás: 4900 Ft
Belépők, bérlési díjak: 2500 Ft
Utazás (vonat, busz): 3600 Ft
Hideg étkezés (7x): 2100 Ft
Étkezés (3x meleg vacsora): 2400 Ft
Mindösszesen: 15500 Ft

Amennyiben gondot okoz a költség előteremtése, adott esetben a szállásköltséget az iskola kifizeti, mivel szeretnénk, hogy emiatt egy diákunk se maradjon ki a programból. Kérem, ezt az igényt időben jelezzék.
Az utazás részleteiről, a csomagokról, stb. a májusi szülői esten még lesz alkalmunk beszélni.

Budapest, 2014. május 20.
Kovács Péter