Tatán jártunk az Aklub-bal

November végén Tatára mentünk a klubbal.
Már régen terveztük ezt a kirándulást, mert a vásárban összegyűlt pénzünket szerettük volna egy kis kényeztetésre fordítani:-)
A vadludak vonulása jó alkalomnak bizonyult, hogy felkerekedjünk mi is.
Vonattal mentünk, az összes klubbos együtt.
Izgalmas volt, soha nem utaztunk még együtt vonattal.
Megérkezés után első dolgunk volt, hogy az előre beharangozott elegáns cukrászdát, kávézót meglátogattuk a belvárosban.
Nekem eddig is kedvenc helyem volt Tatán, de szerintem most már a többieké is.
Készültünk erre az alkalomra, a klubbos uzsonnáknál megbeszéltük, begyakoroltuk az alapvető illemszabályokat.
Nagyon jól ment minden!
Mindenki választhatott magának sütit, hozzá igazi szódásüvegben kaptunk szódát.
Először láttak ilyet a gyerekek!
Sokat fotóztunk, remélem a többi kép is felkerül majd a honlapra.
Ragyogó napsütés, de hideg idő volt.
A vadlibák kicsit megtréfáltak minket, mert épp egy távolabbi területen gyülekeztek, de így is varázslatos volt a látvány. A hangjuk meg hátborzongató, pláne amikor alkonyodott és már nem láttunk olyan messzire, csak a több tízezer liba gágogása hallatszott.
Nehéz volt elindulni haza. De a hideg és szürkület mégis a vasútállomás felé vitt minket.
Mindenki szép élményeket hozott magával és azt tervezzük jövőre is elmegyünk.

A hír kicsit megkésett!
Ennek az az oka, hogy elkallódtak a képek- aztán megkerültek!