Hírek

Nyertes TÁMOP pályázat az Iparművészeti Múzeummal

2010. februártól májusig több osztályunk részt vesz múzeumi kézműves foglalkozásokon.
A múzeum részéről Joó Emese múzeumpedagógus aktív közreműködésével vált valóra ez a pályázat.

BUDAPESTI DÖNTŐ - Szellemi Olimpia, 1. hely

2010. január 26-án vettünk részt a Szellemi Olimpia Budapesti Döntőjén. Rengeteg készüléssel és nagy izgalommal kezdtünk bele a versenybe. Az első helyért szoros küzdelmet vívtunk a Csík Ferenc Gimnázium csapatával, fej-fej mellett haladva szinte végig egymás mellett.

Az utolsó feladat mindent-vagy semmit eredménye azonban eldöntötte a versenyt: 13 ponttal utasítottuk magunk mögé a második helyezett csapatot, s így továbbjutottunk a február 20-ai országos elődöntőre! A felkészülésnek ezzel így még nincs vége, menetelünk tovább....:) Vera, Dani, Tomi, Matyi

Hír szótár:

Január 13-án (szerdán) van tanítás!

A BKV sztrájk ellenére lesz tanítás. Ha nem tudsz feljutni, akkor érdemes körbetelefonálni a barátaidat, hátha valakit felhoznak kocsival, és még te is beférsz. Elvileg a villamosok, vonatok járnak, az index értesülése szerint a Déli pályaudvartól a Normafáig el lehet jutni a 990A jelzésű buszokkal, amely ma negyedóránként járt.

Tovább zakatol a Tüskevár Vasútklub!

Olvassátok el Stefka Dani összefoglalóját a vasutas klub 2009-es évéről!

Nos, igen, tovább zakatol, egyelőre előre, és jó hangulatban. Készítettünk egy rövid összefoglalót, hogy hol is voltunk ebben a félévben, miket is csináltunk.

Hír szótár:

Ki mit tud

A Tüskevár Iskola megrendezte története első Ki mit tud-ját. Nem tagadom, nagy izgalommal vártuk az eseményt, hiszen meglepően sok nevező volt, köszönhetően Anna néninek, aki nagyrészt szervezte az programot. A helyszín a tornacsarnok volt. A mezőny annyira sokszínű volt, hogy sorrendet nem állapítottunk meg, szerintem nem is lehetett volna.

Hír szótár:

Advent utolsó hete

Elkezdődött az Advent utolsó hete. Közösen készülünk az ünnepekre különböző kézműves foglalkozásokkal.
Minden teremben más műhely üzemel. Van gyertyamártás, talán ez a legkedveltebb foglalkozás minden évben. Idén sem maradnak el a hagyományosnak számító tevékenységek: gyöngyfűzés, képeslap készítés, hímzés, kosárfonás. A pénteki bazárra készülünk még saját " sütésű" finomságokkal, kókuszgolyó különböző variációival.

Hír szótár:

Advent Székesfehérváron

A 11-12. osztály vonatra szállt szerdán és elutazott Székesfehérvárra.
Majdnem az egész osztály ott volt reggel a Déliben a korai indulás ellenére. Jó hangulatban, egy szép új vonattal suhantunk Fehérvár felé. Előző nap még szakadt az eső, reméltük, hogy elfogy aznapra. Így lett. Nem mondom, hogy szikrázó napsütés, de esőmentes napunk volt.

Hír szótár:

Tüskevár Tennis Cup

Ilyen még nem volt a Tüskevár történelmében! Foci után a tenisz kapott főszerepet decemberben!
Meglepően sokan (20-an!) jelentkeztek a házibajnokságra és meglepően sok, nagyon jó meccset láthattunk.

Hír szótár:

Szellemi Olimpia - Aranyérem

Cseke Vera, Stefka Dani, Seffer Tomi és Südi Matyi három hete kőkemény tanulásba fogott: elhatároztuk, hogy elindulunk az idei 12. kerületi Szellemi Olimpia Vetélkedőn.

Hír szótár:

I. Mikulás focikupa

A Tüskevár Iskola szervezésében megrendezésre került az I. Mikulás focikupa, Négy iskola részvételével, két korosztályban.

9 órakor kezdődött a középiskolások versenye. Eredmények:
Tüskevár -- Rogers 2-4
Rogers -- Mészáros Jenő Iskola 6-0
Mészáros Jenő Isk. -- Tüskevár 1-3

A végeredmény:
1. Rogers
2. Tüskevár Iskola
3. Mészáros Jenő Iskola

Különdíjak:
A torna legtechnikásabb játékosa: Vinkovits Dániel (Tüskevár)
Gólkirály: Francesco D'Angelo (Rogers)
Legjobb kapus: Major Gábor (Mészáros Jenő Isk.)

Hír szótár:

Oldalak