felvett tanulók névsora

Kialakult a 2012/2013-as tanévben induló kilencedik osztály névsora. Az idei évben is többen jelentkeztek, mint ahány tanulót fel tudtunk venni. Az új osztályba 16 diák nyert felvételt. ebből 9-en a mostani nyolcadik osztályból vannak. Ez mindenképpen pozitív visszajelzés nekünk, hogy ilyen sokan választják az ide járó diákok közül középiskolának is a Tüskevárat. Másrészt talán könnyebbség is, hiszen ők már ismerik a tanárokat, szokásokat. Bízunk benne, hogy az új tanulóknak is segítenek a beilleszkedésben. A felvetteknek gratulálunk és sok szeretettel várjuk őket a jövő tanévben!
Csatolva van a teljes névsor.

CsatolmányMéret
Fájl felvett_tanulok.ods4.3 KB