Galériák délelőttje

Október 27, szombat, tanítási nap. Amikor megtudtuk, akkor az első ötlet egy jó kerékpártúra volt. Gyerekek is lelkesek voltak, az útvonalat, programot is kitaláltam, de egyre rosszabb lett az idő. A hét elején még reménykedtünk, de pénteken már havas esőt mondtak. Így lefújtuk a túrát, helyette gyorsan kitaláltuk, hogy menjünk sajtófotó kiállításra. Így másnap reggelre megbeszéltük a találkozót a 9. és 11. osztállyal. Igen ám, de a jegyárakat csak később néztük meg, és bizony a kedvezményes jegy is 1000 Ft. Így szombat reggel módosítottuk a tervet: Nézzük meg a Falk Miksa utca legjobb galériáit! Néhány telefon után sikerült elintézni, hogy még egy-egy rövid tárlatvezetést is kapjunk, amelyet ezúton is köszönünk!
A következő galériákban voltunk:

  1. Prestige Galéria: Mini képek című kiállítást láthattuk. A magyar festészet napja alkalmából kértek fel kortárs festőket, hogy készítsenek 20 cmx20 cm-es festményt. Ezen kívül volt két hatalmas Fehér László festmény és számos iparművészeti alkotás.
  2. Kieselbach Galéria és Aukciós Ház: Ilona Keserű Ilona: Cangiante- színváltás című kiállítása, melytől Tami teljesen bepörgött és szerintem még mindig rágja a szülei fülét, hogy igenis adják el az autójukat és vegyék meg helyette "azt" a képet. Ahogy ismerem el is fogja érni a célját! A képek itt megtekinthetőek.
  3. Biksady Galéria: Megnézhettük, hogyan bontanak le egy kiállítást, és egy kis kukucskálással még néhány sokkoló képet és szobrot láthattunk.
  4. Pintér Antik: Kis túlzással visszajáró vendégként fogadtak minket, hiszen pár éve már jártunk itt. Magával ragadó élmény egy hatalmas pincerendszerben gyönyörű antik bútorok között sétálgatni, száz évnél is idősebb fotelekbe beleülni, és elképzelni, hogy kik használhatták előttem és hol ugyanezt a kanapét. Itt lehetőségünk nyílt kicsit megpihenni és átbeszélni ennek a nehezen induló napnak a tanulságait. Úgy éreztem, hogy mindenkinek kellemes délelőtt volt, mindenkit megfogott valami, de egészen más és teljesen máshogyan. Talán ez a kortárs művészet lényege.

Hozzászólások

Nagy ötlet volt a galéria-látogatás. Az utolsó előtti mondat pedig lenyűgöző!