Olvasnivaló

Megjelent egy interjú a Figyelőben egy Knausz Imre nevű oktatásszociológussal. Ajánlanám a figyelmetekbe, mert szikárabban és tudományosan, de nagyjából ugyanazt mondja az oktatásügyről és az iskolákról, amit mi szoktunk gondolni.
Annál is inkább érdekes lehet ez a megközelítés, mert a szombati Népszabadságban megjelent egy válasz írás az Odüsszeusz gyerekekre, amit szintén oktatásszociológus írt, és mely szintén szikárabban és tudományos alapon igyekszik tompítani a cikk mondandóját. Szerintem akár még beszélni is lehetne ezekről valamelyik szerdán.

üdv: Gyula

Hozzászólások

Az az érdekes, apuskáim, hogy Knausz Imre honlapján fellelhető, amint a derék oktatásszociológus a Tüskevár Óvoda és Általános Iskola vendégeként előadást tart. Tehát (valszeg Miskolcon) működik egy névrokonunk, ahol ez a tényleg derék Knausz hasonlókat mond, mint mi itt Budapesten...
Ez őrület. Nem?
Mi lenne, ha felvennénk vele a kapcsolatot? Ha már ugyanazt mondjuk, s ha már minket is Tüskevárnak teremtettek...
Meg hát, egyébként is.
Ajánlom a honlapját, nézzétek meg!
Üdv, Laci

Az említett honlap itt olvasható, és tényleg érdemes megnézni.